Mintegy harminc pincészet és ötven program várja a villányi vörösborfesztivál résztvevőit

Mintegy harminc neves pincészet és ötven kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet szeptember 30. és október 2. között 27.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.


Kirchkeszner Ágnes szervező az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: a több mint két évtizede, hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény résztvevőit a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várják.

00

Mint hozzátette, hagyományos vásári ételekből, illetve sajt- és kávékülönlegességekből is válogathatnak majd a látogatók.

A közönség szórakoztatásáról mások mellett Rúzsa Magdolna, a Bangó Margittal közösen fellépő Budapest Bár, a Bikini, Herczku Ágnes és a Banda, valamint a Bartók Béla Férfikar koncertje és Berecz András mesemondó előadása gondoskodik.

A programok között szerepel látványos szüreti és veteránautó-felvonulás, utcaszínház és virágkötészeti verseny. Pénteken és szombaton szüreti utcabál, vasárnap táncház zárja a rendezvényeket.

A hagyományőrző csoportok közreműködésével zajló háromnapos fesztivál központi helyszíne a villányi rendezvénytér, de a dél-baranyai város főterén és a pincesoránál is rendeznek programokat.

Gere Andrea, Gere Zsolt, Günzer Roland és Jekl Flóra fiatal villányi borászok részvételével szombaton szakmai beszélgetést is rendeznek a borvidék borairól, a borkóstolásról, valamint a bor és az egészséges életmód kapcsolatáról. A vörösborfesztiválra az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 16-20 ezer embert várnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com