Mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vendégeskedett az országházi gyermekkarácsonyon

Magyarországi és határon túli településekről érkezett mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vett részt szombaton a Parlamentben az országházi gyermekkarácsonyon, amelyen Kövér László házelnök köszöntötte a vendégeket.kariAz Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett rendezvényen Kövér László azt mondta: a karácsonyt az ember általában a családja körében tölti, "ezt most egy kicsit megelőlegezve, tekintsétek úgy, hogy családi körben vagyunk".

Arra buzdította a gyerekeket, hogy érezzék magukat otthon az épületben, és annak a reményének adott hangot, hogy a fiatalok a nap végére, élményekkel telve térnek haza az ünnepségről. Az Országgyűlés elnöke átadta az Országház kulcsát a gyerekeknek. "Átvettem a hatalmat, az első parancsom: étel, ital, kakaó legyen és hozzá tánc, zene és játékok!" - adta rögtön utasításba a Kárpátaljáról érkezett "új házelnök".

A Parlament főlépcsőjén letelepedett vendégeket a Ghymes együttes, a Balkan Fanatik és a Budapesti Operettszínház művészei szórakoztatták, a műsor zárásaként a Kiskarácsony, nagykarácsony című dal csendült fel a gyerekek és a fellépő művészek előadásában.

A műsort követően a gyerekek különböző programokon vehettek részt a Parlament termeiben, és ajándékcsomagot is kaptak. Mások között Gubás Gabi és zenekara, a Budapesti Operettszínház fiatal sztárjai, sportolók - köztük Wichman Tamás, Czetl Fanni, Erdei Zsolt, Hargitay András, Wladár Sándor és Fábián László -, valamint Süsü életnagyságú mása várta őket. Kézműves foglalkozás, arcfestés, buborékfújás, lufihajtogatás, idegenvezetéssel egybekötött országházi séta, népi játékok és filmvetítés is színesítették a programot.

A rendezvényre 44 magyarországi településről és a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről érkeztek gyerekek, akiknek utazási, szállási és étkezési költségeit a szervezők állták. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából moldvai csángó gyerekek is részt vettek az ünnepségen a romániai Bákó megyéből.

A gyerekekkel együtt érkezett Lőrinc Celesztin, a moldvai Csángó Rádió megalapítója és működtetője, akinek rádióműsorai nagy szerepet játszanak a csángó magyar közösség megtartásában a határon innen és túl. Lőrinc Celesztinnek elhivatottsága és odaadó munkája elismeréseként a Hewlett Packard Magyarország Kft. a rádiózáshoz alkalmas nagy teljesítményű számítógépet adott át a rendezvényen.

Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat szervezésében vasárnap 1200 hátrányos helyzetű gyermek nézheti meg Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét az Operaházban. Az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott fiatalokat az előadás szüneteiben kakaó, szendvics, gyümölcs és édesség várja. A darab végén ajándékokkal tömött hátizsákokkal távozhatnak az Operaházból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com