Mintegy ötvenezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának

Csaknem ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet március 15-én nyitottak meg - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint a mintegy 900 négyzetméter alapterületű középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán majdnem hetven restaurátor dolgozott, 2500 négyzetméter falfelületet alkotott újjá.

    
A Liget Budapest Projekt keretében elvégzett munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot, csaknem száz kiló különböző színű pigmentet, valamint öt és fél kiló aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint világítási rendszert is kapott. A csarnok ingyenesen látogatható mindennap 10 órától, az utolsó látogatókat 17 órakor engedik be az épületbe. A belépés érkezési sorrendben történik, előjegyzés, időpontfoglalás nem lehetséges, csoportok számára sem.  
   

A múzeum arra kéri a látogatókat, vegyék figyelembe, hogy a csarnok befogadóképessége korlátozott, ezért előfordulhat, hogy az épületen kívül kell várakozni. A több mint hetven év után újranyitott impozáns múzeumi tér egyelőre április 2-áig látogatható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com