Mintegy száz produkció szerepel a Pécsi Egyetemi Napok programjában

Mintegy száz, elsősorban zenei produkciót kínál az idei Pécsi Egyetemi Napok (PEN) programja. A PEN-t április 28. és 30. között rendezik meg a Zsolnay Kulturális Negyedben.Pécsi Egyetemi NapokA szervezők az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei PEN újdonsága, hogy négy külföldi produkció is helyet kapott a programban, köztük a többszörös Grammy-díjas DJ Jazzy Jeff is, aki az Egyesült Államokból érkezik a fesztiválra.

Rajta kívül fellép Pécsett a holland Bassjackers és a Dope D.O.D. nevű formáció, továbbá a Halott Pénz, a 30Y, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia is.

Ugyancsak a PEN közönségét szórakoztatja majd az Anna & the Barbies, a holland The Voyagers nevű zenekar, a StadiumX, a P.A.S.O., Szabó Balázs Bandája, Péterfy Bori & Love Band, a Magashegyi Underground és mások mellett a Ska-Pécs.

Újdonság, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed négy színpada mellett egy belvárosi utcaszínpadot is felállítanak, ahol a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Zenélő Egyetem programjával közös szervezésben egyetemi és pécsi zenekarok kapnak bemutatkozási lehetőséget.

Az idei eseménynek különös apropót ad, hogy a PTE 2017-ben esedékes, alapításának 650. évét ünneplő jubileumi évének egyik felvezető-rendezvénye lesz a PEN. A szervezők a hetedik alkalommal megrendezendő fesztivál három napja alatt hozzávetőlegesen húszezer ember részvételére számítanak.

A résztvevők szórakoztatásáról a kéthektáros fesztiválterületen 140 ezer wattos hangteljesítmény, mintegy 200 hangfal, ezer lámpa segítségével gondoskodnak majd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com