MITEM - Emblematikus színházak a fesztiválon

Emblematikus színházak, köztük a hamburgi Thalia Theater, a bécsi Burgtheater, a Theatre Vidy-Lausanne és a milánói Piccolo Teatro is részt vesz a Nemzeti Színházban április 14-én kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), amelynek fókuszában a színész művészete áll.

mitemA budapesti fesztiválon 13 ország 20 előadása látható. A program egyik összeállítója, Kornya István, a Nemzeti Magazin főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztiválon jelen lesz a német nyelvű színház emblematikus intézményeivel, köztük a hamburgi Thalia Theaterrel, amelynek főrendezője a leginnovatívabb társulatvezetők közé tartozó Luk Perceval. A rendező A Karamazov testvérek című Dosztojevszkij-előadással érkezik a MITEM-re április 17-én.

Mint a főszerkesztő fogalmazott, az előadásban a bűnügyi szál jelenik meg hangsúlyosan, az apa meggyilkolásának felfedését és ennek lelki motívumvilágát mutatják be a három testvér sorsán keresztül. Hozzátette: a szimbolikus térben játszódó darab számos nemzetközi fesztiválon szerepelt már.

A színpadkép fontos szerepet kap a bécsi Burgtheater Sirály című produkciójában is, amely április 19-én látható a fesztiválon: a Jan Bosse rendezte Csehov-történet hátterét egy fénykép adja - tette hozzá Kornya István.

Felidézte, hogy a Burgtheaterrel, amely tavaly elutasította a meghívást, az igazgatóváltás után vették fel újra a kapcsolatot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az új vezető, Karin Bergmann is jelen lesz a MITEM-en, és részt vesz az április 18-i, Nemzeti színházak a 21. században című kerekasztal-beszélgetésen.

Rideg Zsófia dramaturg, a találkozó főszervezője a svájci Theatre Vidy-Lausanne Apolló mozi című produkcióját különös utazásnak nevezte a mozi és a színház határán. Matthias Langhoff és fia, Caspar Langhoff első közös rendezése egy modern Odüsszeusz-történet, amelyet Alberto Moravia A megvetés című regénye inspirált, és amelyben két nagyszerű színész, Francois Chattot és Evelyne Didi játszik.

Az április 14-én látható Apolló mozit Udvaros Dorottya és Olt Tamás fogja szinkronizálni, a többi előadást pedig feliratok vagy hangalámondás segítségével követhetik a nézők - jegyezte meg Rideg Zsófia.

Eduardo de Filippo Belső hangok című tragikomédiájáról szólva kiemelte, hogy a Piccolo Teatro produkcióját az a Toni Servillo rendezte, aki A nagy szépség című Oscar-díjas film főszereplőjeként vált világhírűvé.

A darabot, amelyben Toni Servillo szerepel is, ősszel Milánóban egy hónapon keresztül játszották telt házzal, 900 néző előtt, és sikerrel mutatták be az Egyesült Államokban és Párizsban is. A MITEM-en ezért két alkalommal is műsorra tűzték: április 22-én és 23-án látható.

Rideg Zsófia hangsúlyozta: a mesterek bemutatása mellett fontos, hogy a fiatalság hangja is megszólaljon, és kísérleti jellegű előadások is jelen legyenek a fesztiválon. Ennek jegyében a fiatal rendező és író Emma Dante Euripidész nyomán készült Verso Medea című produkciója, valamint Viktor Rizsakov rendezésében a moszkvai Művész Színház Iskolastúdió előadása, A hang és a téboly című William Faulkner-regény alapján készült Faulkner.Csend is szerepel a programban.

A MITEM vendége lesz Thomas Jolly francia színész-rendező, az Avignoni Fesztivál felfedezettje, aki 2014-ben a fesztivál egyik főszenzációjaként egy 18 órás VI. Henriket rendezett. A MITEM-en április 16-án a Compagnie La Piccola Familia előadásában látható egyik korai rendezése Arlequin, a szerelem által pallérozva címmel. Pierre de Marivaux-nak ezt a darabját még nem ismeri a magyar közönség, fiatalos lendületű előadásra számíthatnak a nézők - tette hozzá a dramaturg.

Rideg Zsófia kiemelte, hogy a II. MITEM középpontjában a színész művészete áll. A találkozóra Toni Servillo, Francois Chattot és Evelyne Didi mellett Budapestre érkezik José Luis Gómez, akit Pedro Almodóvar és Carlos Saura filmjeiből ismerhet a közönség, és akinek rendezése, a madridi Teatro de La Abadía Entremeses című produkciója a MITEM április 14-i nyitó előadása lesz. A neves magyar színészek közül Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és Cserhalmi György is jelen lesz a találkozón.

A dramaturg elmondta, hogy az előadásokat a Nemzeti Színházon belül működő művészeti műhely válogatta, amelynek tagjai különböző nyelvterületeken, különböző kulturális kapcsolatokkal rendelkeznek.

A válogatásban a dramaturgián dolgozó Király Nina, Kozma András, Kulcsár Edit és Verebes Ernő, valamint Vidnyánszky Attila igazgató-rendező vett részt, emellett figyelembe vették a színház külföldi vendégrendezőinek tanácsait is.

Mint fogalmazott, az, hogy a MITEM költségvetése 2017-ig biztosítva van, sokkal tervezhetőbbé teszi a fesztivált. A 2016-os találkozó programja félig el is készült már.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com