Modok Mária és Czóbel Béla festőházaspár közös kiállítása Budapesten

Eddig nem látott alkotásokat is bemutat Modok Mária és Czóbel Béla festőházaspár közös kiállítása, amely Két Paletta címmel péntektől látható Szentendrén, a Czóbel Múzeumban.A jövő év novemberéig látható tárlat a Ferenczy Múzeumi Centrumban (FMC) őrzött festői hagyatékból és korabeli fotókból, dokumentumokból a festőházaspár izgalmas művészeti párbeszédét és egymásba olvadó festői törekvéseit követi végig - tájékoztatta az FMC pénteken az MTI-t.
    

A kiállítás egyik fő érdekessége az a kétoldalas mű, amelynek egyik oldalán egy enteriőr, a másikon csendélet látható Czóbel Bélától. Az 1917-ben készült alkotás azért érdekes, mert ebből a periódusból kevés munka ismert a szakemberek előtt - hívják fel a figyelmet a tájékoztatóban. A kiállítás kiegészül a közgyűjteményekből és magángyűjtők tulajdonából származó, korszakjelző alkotással is, és eddig még soha nem látott festményekkel, grafikákkal.
    

A válogatás azt az időszakot helyezi fókuszba, amelyben Czóbel biztonságos otthonra lelt Modok Mária mellett, és új energiákkal dolgozhatott. De kitekintést ad a korai munkákra és Czóbel egyedül töltött, utolsó öt évében készült alkotásaira is. Mint írják, a Czóbel Múzeum 1975-ös megnyitásakor a festő is kifejezte óhaját, hogy felesége egy állandó kamarakiállítást kapjon. Erre csak az épület 1983-as átépítése után került sor, és csak pár évig állt fenn. A közös kiállítás alkalmat ad arra, hogy nagyobb volumenben, együtt is bemutatkozhasson a két művész - olvasható a tájékoztatóban. A közös kiállítással Modok Mária (1896-1971) halálának és Czóbel Béla (1883-1876) Műcsarnokban rendezett kiállításának 50. évfordulóját is megünneplik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com