Moholy-Nagy László eddig publikálatlan leveleit jelentette meg a Mai Manó Ház

Moholy-Nagy László születésének 125. évfordulója alkalmából a világhírű magyar képzőművész, fotográfus eddig publikálatlan leveleit jelentette meg a Mai Manó Ház.A világszerte a Bauhaus egyik fontos alakjaként tisztelt Moholy-Nagy László most közzétett leveleit 1921 és 1925 között írta és mostanáig sehol sem jelenhettek meg.

Az anyag Silard Isaak svájci műgyűjtő tulajdonában van, aki döntésével lehetővé tette, hogy Németh György kutatásának eredményeivel együtt a magyar közönség is megismerhesse ezeket a dokumentumokat - közölte az MTI-vel kedden a Mai Manó Ház.

   
Az intézmény blogján publikált leveleket (https://maimanohaz.blog.hu) Moholy-Nagy László Landau Erzsinek, a magyar származású, de életének nagy részében főleg Párizsban, Ergy Landau néven alkotó fotográfusnak írta. Moholy-Nagy László és Landau Erzsi kapcsolatát máig sok találgatás övezi. Néhány fotótörténész szerint barátság volt közöttük, mások viszont azt állítják, hogy kapcsolatuk jóval több volt ennél. Többen is úgy tartják, hogy Landau Erzsi mutathatta meg Moholy-Nagynak a fényképezés alapjait, míg más kutatók szerint a fotótechnika használatára első felesége, Lucia tanította meg 1922-ben.
    

Ezekre a kérdésekre a blogbejegyzésben olvasható levelek sem adnak egyértelmű választ, de a levelek azt mutatják, hogy Moholy-Nagy és Landau kapcsolata mély, szoros barátság lehetett, bár az egyik levélben van utalás arra, hogy talán valóban több volt közöttük ennél. A Németh György által jegyzett poszt Moholy-Nagy László hat levelét mutatja be, melyeket a művész 1921 decembere és 1925 júniusa között küldött el Landau Erzsinek Budapestre és Párizsba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com