Moldvai és gyimesi hagyományőrzők közreműködésével rendezik meg a Csángó Bált

Jövő szombaton rendezik a fővárosban a Csángó Bált, az idei rendezvény színpadi műsorán moldvai és gyimesi hagyományőrzők közreműködésével "babalátogatóba" invitálják a nézőket. A bált Áder János köztársasági elnök nyitja meg.

csangolanyokA szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban felidézték, hogy a tavalyi csángó bál színpadi műsora moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével csángó lakodalmas szokásokkal ismertette meg a Petőfi Csarnok közönségét.

Az akkori lelkes fogadtatás arra késztette a rendezőket, hogy az idei csángó bál színpadi műsorán folytassák a nagysikerű kezdeményezést, és ismét Gyimesből és Moldvából érkező vendégekkel mutassák be a tájegység gazdag népszokásait.

Ezúttal a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár "babalátóba" invitálja a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárják a közönség elé a csángó "radina" gazdag hagyományát. A "babalátóba" érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt visznek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálja a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződik - olvasható a programismertetőben.

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezésre kerülő XIX. Csángó Bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködik Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellép Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.

A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállításukon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthetik meg, valamint bemutatják Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításukon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatják a vendégek.

A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében.

A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com