Molnár Ferenc-premierre készül a Feledi Project

Liliom címmel tart bemutatót a Feledi Projekt; a Molnár Ferenc műve alapján készült táncprodukció premierje április 5-én látható a Nemzeti Táncszínházban.A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Molnár Ferenc Liliom - egy csirkefogó élete és halála című művét táncban itthon még nem láthatta a közönség, külföldön is csak a Hamburg Ballet társulata vitte színre. Az 1909-ben írt Liliom egy szobalány és egy körhintás legény közötti szerelem történetét meséli el.


Az előadásban többek között olyan kérdésekre keresik a választ, minthogy meg tudunk-e változni, a végzetünket el tudjuk-e kerülni. "A darab az elmúlás mélyére visz, miközben vidámságot sugároz. Az előadás megható és drámaian emberi. Hétköznapi emberekről hétköznapi történet, mely a közönség lelkére szeretne hatni" - fogalmaznak a produkció ismertetőjében.
    

Az előadás zenéjét Mester Dávid, a Vígszínház karmestere, zongoraművész, zeneszerző jegyzi, a jelmezek Bati Nikolett, a látvány Both András, Feledi János és Minorics Krisztián munkája. A produkció fénytervezője Pető József. A Harangozó Gyula-díjas koreográfus Feledi János olyan táncművészekkel dolgozik az előadásban, mint Wéninger Dalma, Bakonyi Jusztina, Frank Flóra, Czvikli Fanni, Márkus Fanni, Földesi Milán, Nagy Csaba, Perjési Patrik és Milchram Máté. Nemzeti Táncszínház nagytermében látható előadásról további információ a https://www.nemzetitancszinhaz.hu/musor/bemutato-liliom/2890 linken érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com