Mondj egy mesét! címmel készül bemutatóra a Kolibri Színház

Mondj egy mesét! címmel láthatja a közönség a Kolibri Színház legújabb, improvizációra épülő előadását szombaton Budapesten.Az előadások során, melyek az első szerelem, a nagy bulik, a testvéri versengés, a csínytevések, a veszteségek, a traumák, a szabadság, a naivitás és a felnőtté érés témáját járják körül, a Kolibri Színház közép- és fiatal generációjának színészei osztanak meg egy-egy kamaszkori történetet a közönséggel a Kolibri Pincében - közölte a teátrum.

   
Mint írják, a társulat egyik tagja elmond egy történetet és bevonja a többieket a játékba, hogy együtt keltsék éltre azt. Azt, hogy ki mit játszik az előadáson, csak aznap dől el. Nemcsak a színészek, hanem a közönség is aktívan alakíthatja a darabot: még az előadás előtt választhat egy tárgyat a kellékdobozból, ezt használhatják aznap a színészek történeteik felidézésekor. A tájékoztató szerint minden este hat történet kel életre a színpadon Alexics Rita, Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Erdei Juli, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Mészáros Tamás, Nizsai Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid és Tóth József részvételével.     
    

"A Kolibri Színház 25. évadában úgy döntöttünk, hogy most ne csak játsszanak a társulat színészei, hanem meséljenek el egy-egy történetet a kamaszkorukból, egy olyat, amiről azt gondolják, hogy valami miatt fontos, érdekes, elgondolkodtató. Ebben az évadban engedjük meg magunknak ezt a személyességet, kitárulkozást. Ismerjük meg jobban őket, akik nap mint nap jelmezbe bújva másokat jelenítenek meg érzékenyen és odaadóan; most kerüljenek ők a középpontba" - olvasható az összegzésben.
   

Az előadást Vidovszky György rendezésében láthatja a közönség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com