Mondonville Isbé című operáját is bemutatják a Müpa Régizene Fesztiválján

Mondonville első operáját, az Isbét is bemutatják a Müpában március 2. és 6. között tartandó Régizene Fesztiválon. A mű március 6-i koncertszerű bemutatója lesz az első alkalom, hogy teljes egészében színpadra kerül az 1742-es premier óta - emelte ki az MTI-nek az előadás karmestere, Vashegyi György.müpaA dirigens az általa alapított és vezetett Orfeo Zenekarral és Purcell Kórussal, valamint neves külföldi énekes szólistákkal, élükön a címszerepet alakító Katherine Watsonnal mutatja be a darabot, melyben Isbé, a szépséges pásztorlány kezéért versengenek a kérők.

"Szép, egyszerű, izgalmas történetről van szó, rendkívül sok színnel. A darab zenetörténeti szempontból is jelentős, szinte biztos vagyok benne például, hogy az egyetemes operatörténetben az első mű, amelyben üveghangok szólalnak meg. Az is rendkívüli, hogy nincsenek benne brácsák.

A zene sok szempontból előremutató, számos megoldása már Gluckot vetíti előre; 1742-ben elég modern műnek számított.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Másrészről természetesen sokszor Rameau-t idézi, az ő hatása alól senki sem vonhatta ki magát. Csodálatos zene, remélem, hogy nagy sikert fog aratni" - fogalmazott Vashegyi György.

Elmondása szerint Mondonville nagyon fontos szerző, a 18. század második felének egyik legjelentősebb francia komponistája, a forradalom előtti évtizedekből mintegy 500 koncertről tudunk, ahol a műveit játszották, elsősorban Párizsban.

"Ma melyik kortárs zeneszerző mondhatja el magáról, hogy 500 hangversenyen játszották a darabjait?" - tette fel a kérdést Vashegyi György. A hegedűművészként induló Mondonville-nek elsősorban motettái voltak népszerűek, később ünnepelt operaszerző is lett.

A karmester szerint a bemutató szép ívet alkot Jean-Philippe Rameau Hippolyte et Aricie című 1733-as, valamint Jean-Marie Leclair Scylla et Glaucus című 1746-os operájának magyarországi előadásával - előbbire koncertszerűen 2011-ben, operaszínpadon 2013-ban, utóbbira koncertszerűen szintén 2013-ban kerülhetett sor. "Az Isbé mostani előadásával elmondhatjuk, hogy elhoztuk a magyar közönségnek a francia barokk valószínűleg három legfontosabb operaszerzőjének első operáját" - hangsúlyozta Vashegyi György.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben elhangzó március 6-i produkció a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben valósul meg. Vashegyi György elmondása szerint 2011 óta dolgoznak együtt korabeli művek feltárásán, kiadásán és előadásán.

Megjegyezte azt is, hogy Mondonville esetében ez már a második nagyobb vállalkozásuk, hiszen novemberben lemezre vették a komponista négy nagy motettáját, részben ugyanezekkel az énekesekkel - ez áprilisban fog megjelenni a Glossa kiadásában.

A Müpa idén második alkalommal rendezi meg a Régizene Fesztivált. Tavaly Mendelssohn és a régizene 19. századi újrafelfedezése állt a középpontban, idén a sokszínű francia barokk muzsika határozza meg az öt nap hangversenyeit.
Az idei fellépők között vannak a Pusker Júlia hegedűművészt vendégül látó Budapesti Vonósok, a Capella Savaria, valamint az Il Pomo d'Oro nevű zenekarral barokk áriaestet adó Baráth Emőke szoprán és Valer Barna-Sabadus kontratenor; Czentnár Zsuzsanna (barokk hegedű), Radics Kornél (barokk fuvola), Jánosházi Péter (barokk cselló) és Borsányi Márton (csembaló) pedig kamarakoncertet ad.

A francia barokk két remekművével tér vissza Budapestre Vincent Dumestre világhírű francia régizenei hangszeres együttese, a Le Poeme Harmonique, amely 2006-ban mutatkozott be a Müpa Fesztiválszínházában. Március 2-án Charpentier, illetve Lully Te Deumát adják elő a lengyel Capella Cracoviensis Kórussal.

Március 6-án Sebestyén Márta ad koncertet Csalogány - Rossignol címmel a Müpa Fesztiválszínházában, számos zenész és a Company Canario Historikus Táncegyüttes közreműködésével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com