Mozart zenéjére készített új produkciót a Szegedi Kortárs Balett

Mozart zenéjére készített Amadeus - Requiem a szeretetért címmel új produkciót a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját péntektől láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban.A táncművész a darabot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, a társulat a darabbal szeretne tisztelegni Mozart élete, munkássága és csodálatos zenéje előtt.

A darab születéséről a rendező, koreográfus elárulta, bár Mozart élete és életműve csodálatraméltó - csupán 35 évet élt, mégis 900 órányi zenét írt - kevés olyan drámai fordulattal bír, amely alkalmas lenne egy színpadi mű elkészítéséhez. A balett absztrakciója azonban alkalmas arra, hogy a szavakon túli világot is bemutassa.

Az első felvonás a mozarti karakter játékosságát idézi meg, töredékeket villantva föl a zeneszerző életéből. A barokk hangulat létrehozását a színpadon a többi közt díszletként szolgáló képkeretek és az aranyszín használata segíti. A történet a fiatal társulatot helyezi a középpontba, megidézzék azokat, akik körülvették a zeneszerzőt: családját, apját, nővérét, Jeromos érseket, Salierit, valamint a halál figuráját, amely összemosódik a Requiem titkos megrendelőjének személyéve
l - közölte Juronics Tamás.

A második tételben maga a Requiem csendül föl, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy-kórus előadásában - mondta a koreográfus, aki úgy fogalmazott, Mozart levelezésében egyfajta nyitottsággal írt a halálról, amely még sikerei csúcsán is jelen volt életében. Erős hite miatt egyfajta határátlépésként tekintett a halálra az életen túli élet felé. A felvonásban az angyalok közé átlépve példázatot mutatnak arról mi az a szeretet, fény, ami a megérkező lelkeket fogadja ebben a világban.

Echéry-Pataki András igazgató elmondta, az Amadeus ötlete két éve merült fel a társulat belga turnémenedzserével, Didier Durieux-vel folytatott Liége-i beszélgetés során. Akkor Madaras Gergely irányította zeneigazgatóként a vallóniai város szimfonikus zenekarát, így adódott a felvetés, hogy a darabot élő zenekari kísérettel adják elő.

A premiert követően a darabot november 19-én és 20-án mutatják be Budapesten, a Müpában, ahol a szegedi előadásokhoz hasonlóan Gyüdi Sándor dirigálja a Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Vaszy-kórust - közölte a szakember.

A táncművész úgy fogalmazott, a Szegedi Kortárs Balett és szimfonikus zenekar együttműködése jól mutatja azt a kulturális potenciált, amely a város különböző művészeti szervezeteinek együttműködésében rejlik.

A produkció nemzetközi bemutatóját november végén Belgiumban tartják, majd jövőre az Amadeus lesz a társulat kiemelt turnédarabja. Márciusban Finnországban vendégszerepelnek, majd április visszatérnek Belgiumba, ahol Liége-ben is fellépnek, az igazgató reményei szerint az eredeti terveknek megfelelően élő zenekari kísérettel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com