MTA: bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóház épül jövőre

A Millenniumi Városközpont és a lágymányosi egyetemi campus közelében épül fel jövőre az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóháza - közölte pénteken honlapján az intézmény.

mta

Mint írják, az akadémiai kutatóintézet-hálózat infrastruktúrájának fejlesztését célzó program keretében 8 milliárd forintos kormányzati támogatásból a főváros IX. kerületében, a Vaskapu utca 41. és a Tóth Kálmán utca 4. szám alatt található beépítetlen területen épül fel a humán tudományok művelését szolgáló kutatóház.

Augusztus 14-én az MTA és az osztrák tulajdonú Európa Ingatlanbefektetési Alap szerződést kötött a telekvásárlásról. A telekre a tervek szerint olyan többemeletes, kutatóintézeti célokra tervezett, a 21. századi igényeknek megfelelő könyvtárral felszerelt kutatóház épül, amelyben a humán- és társadalomtudományok erőforrásait koncentrálva, várhatóan 30 százalékos üzemeltetési költségmegtakarítással működhetnek a jelenleg a város különböző pontjain nem kutatóintézeti célokra épült ingatlanokban elhelyezkedő, drágán üzemeltethető kutatóközpontok és kutatóintézetek.

Az MTA bölcsész- és társadalomtudományok kutatóháza a humán tudományok kiválósági centrumaként biztosít majd igényes kutatási környezetet a kiválóság, a fenntarthatóság és a versenyképesség szempontjai szerint működő tudományos alkotóműhelyek számára - olvasható dokumentumban.

A kutatóház létrehozásának menedzselésével az MTA elnöke Pálinkás Gábor akadémikust bízta meg, aki a novemberben átadandó, 9,5 milliárd forintból megvalósuló MTA Természettudományi Kutatóközpont beruházását is irányítja. A projektbiztos a tervezésbe bevonta az érintett humán tudományok kutatóközpontjainak vezetőit, hogy a tervek minden szakmai igényt figyelembe véve készülhessenek el.

Az MTA májusi közgyűlésén jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Pálinkás József akadémiai elnökkel megállapodtak arról, hogy 8 milliárd forintból létrejön a bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com