Munkácsy élete balettben

"Aranyecset" címmel október 26-án tartják a nagy magyar festő életéről szóló balett ősbemutatóját a Magyar Állami Operaházban.

_munkacsy_onarckepMunkácsy Mihály életét Dallos Sándor azonos című (és annak folytatása, a Nap szerelmese) életrajzi regény alapján viszi színpadra Pártay Lilla, a darab koreográfusa.

Pártay Lilla, egykori balett táncos, ma koreográfus már több saját koreográfiájú balettet vitt színre az Operaházban, így az "Anna Kareninát" és az "Elfújta a szelet". Az "Aranyecset" Munkácsy Mihály (1844-1900) életét dolgozza fel az asztalos inas évektől a halálig. Régóta foglalkoztatta Pártay Lillát a festő életének színpadra vitele. A regényen kívül többször beszélgetett a Kanadában élő műgyűjtővel, Pákh Imrével, felbecsülhetetlen értékű Munkácsy-művek tulajdonosával, valamint levéltári anyagok is forrásul szolgáltak.

A zene nem új, Medveczky Ádám Munkácsy korának zeneszerzőinek műveiből szerkesztette meg a kísérőzenét. Liszt Ferenc, Richard Wagner és Hector Berlioz művei csendülnek majd fel a táncok alatt.

A balett megidézi a XIX. századi művészkörnyezetet, polgárait, festő barátait, ellenfeleit, és a kor befolyásos műkedvelőit. A színpadra varázsolják Munkácsy párizsi szalonját.

Pártay Lilla Pártay Lilla

A festő sokat utazott, így a színpadon is sok helyszínt kellett megjeleníteni - magyarázza Balatoni Mónika dramaturg. A vívódó művész megformálása áll a középpontban. Munkácsy élete egyaránt bővelkedett kudarcokban, sikerekben, szegénységben, gazdagságban, örömökben, csalódásokban.

A baletthez Horesnyi László készítette a díszleteket, Velich Rita a jelmezeket. A világítás az amerikai Kirk Bookman munkája.

Az Operaház vezetése az idei évadra több új előadással is készült, ezek között olyan ősbemutatóval is, amely a Magyar Nemzeti Balett együttesének készült - emelte ki a Solymosi Tamás balettigazgató.

Két szereposztásban ismerheti meg a közönség a balettet. A két címszereplő: Oláh Zoltán és Kekalo Jurij, ukrán művész, a Harkovi Nemzeti Operaház táncosa. Cécilt, Munkácsy feleségét Kozmér Alexandra, valamint Tanyikpajeva Alija, szerelmét, Svent Popova Aleszja és Felméry Lili táncolja.

A premier előtt 26-án Pártay Lilla az operaház Székely Bertalan termében 45 perces előadást tart majd a darabról. A Vörös Szalonban pedig a Pákh-gyűjtemény néhány Munkácsy-darabja lesz látható a különleges alkalomból.

www.fidelio.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com