Munkácsy Fesztivált rendeznek szeptember végén Békéscsabán

Munkácsy Fesztivált rendeznek szeptember 26. és 29. között Békéscsabán. A rendezvény része a Munkácsy 180 emlékévnek, és - immár hagyományosan - a Munkácsy-negyed kulturális intézményei összefogásának.Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester az MTI-nek kedden elmondta, hogy a négynapos fesztivál egyúttal a Munkácsy-negyed több éve tartó fejlesztéssorozatának egyik végpontja is, ugyanis pénteken átadják a mintegy 150 millió forintból újraépített Réthy Pál-hidat és felavatják a híd lábánál az utolsó, Munkácsy Mihályt idéző kültéri szobrot, a Miklya Gábor által készített Ásító inast. Ezzel befejeződik a negyed fejlesztésének infrastrukturális része.


Emlékeztetett: Szent Mihály napján mindig szerveztek programokat, ezt bővítették most többnapos fesztivállá.

A Munkácsy-negyedben a festőgéniusz születésnapjához kapcsolódva, gyereknapkor, a Múzeumok éjszakáján és Mihály napkor is közösen szerveznek az oda tartozó intézmények kulturális kavalkádot
- tette hozzá Varga Tamás.


A Békéscsabai Jókai Színház a Munkácsy 180 emlékév tiszteletére év elején bemutatta a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt; a fesztiválon pedig Zalán Tibor Idegenek és ismerősök című, Jókai és Munkácsy képzelt párizsi találkozásáról szóló, háromszereplős drámát játsszák. A Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatára pénteken két alkalommal fényfestést vetítenek, szombaton kurátori szaktárlatvezetés lesz az "Utazás a TÉRben és IDŐben" Munkácsy Mihály - Egy géniusz diadala című kiállításban. Pénteken új Munkácsy-ereklyéket adnak át az intézményben; szombaton pedig a Bárka folyóirat Munkácsy-számát mutatják be.


A Munkácsy Emlékházban lesznek ingyenes tárlatvezetések; szombaton és vasárnap részletek hangzanak el a Munkácsy-musicalből és Mielőtt a függöny felgördül címmel lesz egy tárlat is a darabhoz kapcsolódóan. Emellett szombaton nyílik egy kamarakiállítás is Kalandos múlt - A ládikától a ládáig címmel az Emlékházban. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház vasárnap Tekergőtér elnevezésű játszóházat szervez; a Békés Megyei Könyvtárban lesz könyvbörze, több város- és hídismereti sétát szerveznek, pénteken pedig egy színházi vendégjátéknak adnak helyet. A De mi lett a nővel? című előadáson az Anton Pavlovics Csehov novelláiból írt szövegeket Gerner Csaba, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor adja elő.


A Csabagyöngye Kulturális Központ koncertekkel várja az érdeklődőket: pénteken lesz térzene a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Viharsarki Mazsorett és Táncsport Egyesület közreműködésével; majd slam poetry és Hősök-koncert. Szombaton Roy&Ádám, vasárnap az Alföld Quartet lép fel, majd a Sárik Péter Trió és Berki Tamás jazzkoncertjével zárul a fesztivál.


Emellett szerveznek Munkácsy tematikájú vetélkedőt középiskolások számára; lesz Ásító inas-flashmob; lézershow; szombaton Wenckheim-kerékpártúra a szabadkígyósi kastélyparkba. A Szent Mihály napi lampionos felvonulást is szombaton tartják meg jó idő esetén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com