Munkácsy-kiállítás lesz a szentpétervári Ermitázsban

Nagyszabású, 70-80 alkotást felvonultató Munkácsy-kiállítást rendeznek 2018 őszén a szentpétervári Ermitázsban a Magyar Nemzeti Galéria anyagából és Pákh Imre New Yorkban élő magyar műgyűjtő képeiből.

Mint Pákh Imre az MTI-nek elmondta, a héten Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójával együtt keresték fel Mihail Piotrovszkijt, az Ermitázs igazgatóját, akivel megállapodtak a kiállítás megrendezéséről.

6

Baán László az MTI-nek nyilatkozva példaértékűnek nevezte a legnagyobb Munkácsy-gyűjteményt őrző közgyűjtemény, a Nemzeti Galéria, és a legnagyobb Munkácsy-gyűjteménnyel rendelkező magángyűjtő, Pákh Imre eddigi és most tervezett együttműködését, amely jelentős mértékben hozzájárul a neves magyar festő külföldi újrafelfedezéséhez.

Pákh Imre fontos célnak nevezte, hogy a hazai elfogadottság után Munkácsy Mihály az őt megillető helyre kerüljön külföldön is.

A bécsi, a sanghaji, a pekingi és a moszkvai Munkácsy-kiállítások után a szentpétervári bemutató azt jelenti majd, hogy betörtek az élvonalba. Az Ermitázs után megnyílhat Munkácsy előtt Párizs és a New York-i Metropolitan Múzeum is - vélte a műgyűjtő.

Mint Baán László hangsúlyozta, ez a tervezett kiállítás jól illeszkedik a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria azon törekvésébe, hogy a világ legjelentősebb kiállítóhelyein mutassák be a meghatározó magyar művészek alkotásait.

Az idén Párizsban, a Musée du Luxembourgban, jövőre Madridban, a Thyssen-Bornemisza Múzeumban rendeznek ilyen kiállításokat, 2018-ban pedig az Ermitázs Munkácsy-kiállításával folytatják a sort.

Pákh Imre az MTI kérdésére azt mondta: támogatná, hogy a szentpétervári kiállítás része legyen Munkácsy Krisztus-trilógiája is, amely óriási sikert aratott korábban Bécsben és Budapesten.

Mint kijelentette: hozzájárulna, hogy a tulajdonában lévő képet, a jelenleg egy jogvita miatt a debreceni Déri Múzeumban lefüggönyözve tartott Golgotát is bemutassák az Ermitázsban.

Baán László erre a felvetésre azt mondta: a nagyméretű vásznak rendkívül érzékenyek a szállításra, ezért meg kell vizsgálni, milyen állapotban van a trilógia, és azt követően lehet dönteni az esetleges kiszállításról. Ha a képek szállíthatóak, örömteli lenne bemutatni az életmű ezen kiemelkedő értékű darabjait is az Ermitázsban - fűzte hozzá a főigazgató.



MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com