Music Hungary - Akár 17 magyar fellépő is lehet a Womexen

Akár 17 magyar előadó is színpadra léphet az őszi budapesti nagyszabású világzenei találkozón, a World Music Expón (Womex). Erről Liber Endre, az október 21. és 25. között zajló esemény főszervezője beszélt csütörtökön Egerben a Music Hungary zeneipari konferencián.

"A programban szereplő hetven fellépő közé hagyományosan legfeljebb egy-kettő kerülhet a rendező országból.

Ugyanakkor idén a nulladik napon tíz magyar előadóval lesz egy program a Fonó Budai Zeneházban, nagy valószínűséggel a megnyitó gálán a Művészetek Palotájában (Müpa) további három produkció lesz látható és hallható, és a hét hivatalos zenei helyszín egyike a regionális Duna színpad lesz, várhatóan két újabb magyarral, így jöhet ki a 17" - mondta a főszervező.

mh

Liber Endre kitért arra, hogy mintegy nyolcvan országból több mint ezer zenekar pályázik hetven fellépésre a Womex hivatalos programjában, az előadók ezekben a napokban kapják meg az értesítést. A budapesti expó házigazdája a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás.

"A nulladik napi programot a Fonóval és a Hagyományok Házával közösen szervezzük, a jövő héten írjuk ki a pályázatot, a szakmai zsűri döntése után tíz magyar előadó zenélhet október 20-án a Fonó Budai Zeneházban, mégpedig a nemzetközi koncertéletből meghívott húsz-harminc zeneipari szakember előtt" - jelentette be Liber Endre.

Az október 21-i megnyitó gálára, amely a Müpában lesz, a Hangvető négy különböző koncepciót adott be. A főszervező szerint az egyik nagy valószínűséggel nyerni fog a pályázaton, és ez három magyar fellépőt hoz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Mint elhangzott, a regionális Duna színpadon a visegrádi együttműködésben részt vevő országokból, valamint a balkáni térségből lesznek fellépők.

Liber Endre elárulta: terveik között szerepel, hogy a Womex életműdíjasát, akinek kilétét a záróesten fedik fel, Budapesten tartják egy Müpa-beli nagykoncertre, emellett egy magyar világzenei előadó és egy Womex-fellépő Kecskeméten, Pécsett, Szegeden, valamint Pozsonyban ad műsort.

A Womex 1994 óta évről évre háromezer résztvevővel, ötven országból érkező 590 kiállítóval és kilencven ország 1260 intézményének jelenlétében zajlik. A világzenei expó hivatalos programjának helyszíne a Müpa mellett a Bálna (itt lesznek a nappali programok, találkozók, konferenciák, napi két koncert, valamint világzenei témájú filmek vetítése), továbbá az A38 hajó, ahol az éjszakai Dj Summit lesz.

MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com