Music Hungary Szövetség: húszezer rendezvényt meg lehetne menteni

A Music Hungary Szövetség szerint a járvány ellenére legalább húszezer hazai zenei rendezvényt meg lehetne menteni. A szervezet megkezdte egy zenei újranyitási terv előkészítését.A rendezvényszervezők és a közreműködők számára kiemelten fontos, hogy az újranyitás tervezhetően történjen. Ha a szakma nem lát előre, augusztusig várhatóan újabb 40 ezer zenei rendezvény marad el, amelyből akár húszezer megmenthető lenne - szerepel a Music Hungary Szövetség által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

    
Mint írták, a döntéshozóknak fel kell ismerni: a kultúrát meg kell menteni ahhoz, hogy a társadalom egyben maradjon. A Music Hungary Szövetség munkacsoportot alakított, és együttműködik a kormányzati szervekkel, hogy hatékony és biztonságos zenei-kulturális újranyitási tervet dolgozzanak ki.

"Ehhez három alapvető dologra van szükség: tervezhetőségre, azonnali és hatékony állami segítségre és az 5 százalékos kulturális áfa bevezetésére" - idézte Weyer Balázst, a szövetség elnökét a kommüniké.
    

A zenészek, alkotók, előadók, koncert- és fesztiválszervezők, zenei menedzserek és rendezvénytechnikai szakemberek érdekvédelmi szervezeteként működő Music Hungary Szövetség arra kéri a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra egy tervezhető menetrendet a rendezvények számára. A közlemény kiemeli: az Egyesült Királyság három hete bemutatott egy hasonló ütemtervet, miután több nyári nagy fesztivál is bejelentette, hogy elmarad, ám azokra, amelyek a tervezett nyitási lépcsők szerint várhatóan megtarthatóak lesznek, néhány nap alatt elfogyott minden jegy.
    

A közlemény kitér arra, hogy az áfacsökkentés kérdésében megnyerték maguknak Demeter Szilárdot. A javaslatot magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos is támogatja, annak alapját az a hatástanulmány biztosítja, amelyet novemberben publikáltak és részletesen olvasható honlapjukon. "A zene a nemzeti kultúra alappillére, minden magyar életének szerves része. Támaszt ad a nehéz időszakokban, és segíteni fog a kilábalás során is. Ha nem őrizzük, védjük meg az alkotókat, nem támogatjuk azokat, akik létrehozzák, elérhetővé teszik, színpadra állítják, az beláthatatlan, hosszú távon is fájdalmas morális és anyagi károkat fog okozni Magyarországon" - hangsúlyozta a szövetség.
    

A kormány pénteki bejelentése szerint addig nem várható a korlátozások enyhítése, amíg be nem adtak legalább 2,5 millió oltást, ami jelen állás szerint április második felére prognosztizálható. Mint írták, az elmaradó koncertek egyszerre sújtják az otthonába zárt, közösségi élményre sóvárgó közönséget, a színpadra vágyó, egzisztenciális problémákkal küzdő zenészeket és azokat, akik a háttérben várják, hogy dolgozhassanak: menedzsereket, roadokat, fény- és hangtechnikai szakembereket, koncert- és fesztiválszervezőket, színpadépítőket és másokat.
    

Tavaly a szokásos átlag hatvanezer zenei rendezvényből csupán csak nyolcezer tudott megvalósulni az év első három hónapjában, illetve a nyári, ötszáz fősre korlátozott formában, ami 87 százalékos visszaesés az előző évhez képest. 2020 márciusa óta 52 ezer zenei rendezvény maradt el, nyárig várhatóan további negyvenezer zenei esemény nem fog megvalósulni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com