Művészeti projektek megvalósítására hirdet pályázatot a STEREO AKT alkotócsoport
Már megint egy pályázat - de ez most egy Új Fejezet! címmel művészeti projektek megvalósítására hirdet pályázatot a STEREO AKT alkotócsoport. A jelentkezéseket március 7-én éjfélig várják.A STEREO AKT tízéves lesz idén tavasszal. A jubileum alkalmából egy új fejezetet kezdenek, amelynek középpontjába a nyitást, az együttműködést, a szolidaritást és a megosztás erejét helyezik állandó értékeik - a kortárs (színház)művészet, a részvételiség és a közösségi szemlélet - mellett - olvasható az alkotócsoport szerdai közleményében.
A STEREO AKT megalakulásának 10.
A fesztivál központja a március 10-én megnyíló STEREO Művház lesz, amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere, programokat azonban nem kizárólag itt lehet létrehozni. Az elképzelések külső helyszínen, más intézménnyel együttműködésben vagy köztéren is megvalósíthatók. A közleményben kiemelik, hogy a STEREO10 Fesztivál - Egy új fejezet című program az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás lehetőségét helyezi fókuszba. Ezért közösségi vagy helyi ügyekkel foglalkozó, vagy ezek által inspirált programok jelentkezését várják.
A pályázati kiírás szerint helyi ügynek számít minden, ami a 8. kerületben élők szűkebb és tágabb környezetét befolyásolja. Ezek sok esetben országos és univerzális kérdések, amely mindannyiunk életére hatással lehetnek, például a lakhatási válság, a háború és menekültválság, a roma esélyegyenlőség, a női jogok, az idősek helyzete, a gondoskodási válság, a fenntarthatóság és más ügyek.
A felhívás keretében 100 ezer és 250 ezer forint közötti összeg pályázható meg. Az elnyerhető összegből nem új produkciók létrehozását támogatja a STEREO AKT, hanem könnyű szerkezetű, kisebb alkotói létszámú, rugalmas koncepciók adaptálását. A pályázatokat a STEREO AKT állandó stábja bírálja el. A pályázat eredményét március 10-én, a STEREO Művház megnyitóján hirdetik ki.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások