Múzeumok éjszakája – a Bélyegmúzeum

A budapesti Hársfa utcai épület egyike azon ritka épületek közé tartozik, amely eredetileg is múzeumnak épült. A Bélyegmúzeum idén is gazdag programmal várja az év legrövidebb éjszakáján a látogatókat.

bélyegmúzeumHagyományos tárlatvezetések ezen is lesznek mind az állandó (a Világegyetem - bélyegtörténelem című), mind az időszaki (Bélyegrapszódia) kiállításban. Az utóbbi, a Bélyegrapszódia ekkor látható és hallható utoljára.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez utóbbi okostelefonok és QR-kódok segítségével érhető el. Több mint száz klasszikus zenei darab hallgatható meg a kiállított bélyegekhez kapcsolódóan. A kiállítást zenével nyitották, és zenével zárják. 19 órától az Önként és Dalolva Társulat ad vidám koncertet. Az örömzenész csapat az évfordulós Shakespeare-tárlathoz is énekel néhány dalt.

A Mesekuckó – éjszakai program lévén – inkább a felnőtteknek szól, Albert Péter színművész az Ezeregyéjszakából mesél 21 órától. Közben a réznyomó bemutató folyamatosan üzemel. Művészi metszetekről kis példányszámú nyomatok készülnek. Majd az Amerikai fogócska című film bélyeges jelenete elevenedik meg 22 órától.

Zsámbéki gyerekek a világ számos országából leveleztek más gyerekekkel. Az így kapott bélyegekből állítottak össze plakátot.

A „Titokszoba” ismét különleges bélyegekkel, UV-fénnyel és nagyítókkal várja a csendesebb elmélyülést kedvelő látogatókat.60_Eves_A_Belyegmuzeum___1990_elso_napi_boritek_0874622343

Az interaktivitást ajándékkészítés, bélyegekkel díszített könyvjelzők, minialbumok, vidám borítékok és papírhangszerek készítése, valamint tréfás csapatvetélkedő zene és postabélyegek témában képviseli majd. Bélyegeket, korszakokat, zeneszerzőket és stílusokat kell majd csoportosítani. A tévnyomatok, a bélyegkaraoke és a tombola pedig igazi meglepetéseket ígér.

Immár hagyomány, hogy rendezvényposta is üzemelni fog, ahol a különleges nyomdatechnikával készült bélyegeket kívül mindenki elkészíttetheti sajt arcképpel, amelyet akár fel is lehet használni postai küldeményekhez a helyszínen működő alkalmi bélyegzővel.

Aki a Bélyegmúzeumban vásárolja meg a Múzeumok éjszakájának karszalagját, az ezzel egy kis múzeumot támogat.

www.belyegmuzeum.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com