Múzeumok éjszakája országszerte 350 helyszínen

11. Múzeumok éjszakájaAbasártól Zsámbékig 187 vidéki és 106 fővárosi kulturális intézmény összesen 350 helyszínen várja különleges programokkal a 11. Múzeumok éjszakájának látogatóit június 22-én.

Eddig csaknem 300 múzeum, tájház, könyvtár és egyéb intézmény jelezte részvételét az idei Múzeumok éjszakáján, a helyszínek listája azonban folyamatosan bővül - mondta el a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) a kultúráért felelős államtitkár.

Halász János közölte, a programsorozat büdzséje 35 millió forint, ebből 28 milliót a központi költségvetés, 7 milliót a Nemzeti Kulturális Alap áll.

A jegyárak nem emelkedtek: a felnőttek 1500, a 6-18 év közötti gyermekek 600 forintért válthatnak karszalagot, amely a különjáratokra is érvényes.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az ország 2013-ban ünnepeli Weöres Sándor és Gárdonyi Géza születésének 100, illetve 150 éves évfordulóját. Az Egri csillagok írójára többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Molnár C. Pál Műterem-múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum emlékezik programokkal, míg Weöres Sándor előtt a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Írószövetség, a Mese Múzeum, a székesfehérvári Vörösmarty Könyvtár és a körmendi múzeum rendezvényei tisztelegnek.
Halász János kiemelte a vidéki programkínálat idei gazdagságát: Kecskeméten például 40 helyszínen várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján.

Az államtitkár szólt a múzeumok támogatásáról is, beszámolója szerint a 13 országos hatókörű múzeum fenntartására a költségvetés 6,9 milliárd forintot fordít 2013-ban. A korábbi megyei múzeumok működtetéséhez az megyeszékhelyek 2,4 milliárd forintot kapnak az államtól, a kisebb települések múzeumi intézményeinek 1,05 milliárdos támogatás jut, az önkormányzati fenntartású múzeumok programjainak támogatására pedig további 300 milliós pályázati keretet hirdettek meg.

Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az MKVM új állandó kiállítását nyitotta meg. Az intézmény nehéz éveket tudhat maga mögött: két költözés és egy fenntartóváltás is nehezítette az MKVM munkatársainak dolgát, akik azonban gyorsan berendezkedtek jelenlegi, óbudai telephelyükön, és az impozáns látványraktár, valamint a Krúdy Gyula-emlékszoba mellett színvonalas állandó tárlatot hoztak létre - emlékeztetett.

A kiállítás a magyar kereskedelem elmúlt 200 évét tekinti át, bemutatva többek között a cégérek, cégtáblák történetét, a vásárok, piacok világát, a mérőeszközök fejlődését, a bolthálózatok kialakulását és a kereskedelmi oktatás történetét.
A Múzeumok éjszakájának programjairól a www.muzej.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com