Múzeumok éjszakája: Platon Karataev-koncert a sírkertben

A Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtt ad koncertet a Platon Karataev június 24-én, a Múzeumok éjszakáján.A zenekar fellépését a mauzóleumra vetített fényanimáció kíséri, a sírkertben emellett kisbuszos túrák, valamint tematikus és esti zseblámpás hangulatséták várják a látogatókat - közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) pénteken az MTI-vel. Kiemelték: a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen június 24-re a NÖRI által kínált programok közé tartozik a sírkert építészeti emlékeinek felfedezése, a sírkertben nyugvó mérnökök, feltalálók, irodalmunk legnagyobb alakjainak megismerése, valamint azon emberek sírjának felkeresése, akiknek meghatározó szerepük volt a főváros arculatának kialakításában.
    

A hazai zenei világ sírkertben nyugvó nagyjait bemutató Muzsikus lelkek című séta végső állomásán ezúttal élő zongoramuzsikát hallgathatnak meg a látogatók a Révkomáromból érkező zongoraművész-testvérpár, Gönczöl Bernadett és Gönczöl Noémi előadásában. Mindezek mellett felfedezhetők kisbusszal is a sírkert olyan távolabbi zugai, amelyek hagyományos séta keretében nem elérhetők. 23 órától különleges zseblámpás hangulatsétát tart a Nemzeti Örökség Intézete.
    

Fő produkcióként este a Platon Karataev ad koncertet Magyarország legnagyobb sírépítménye, a Kossuth-mauzóleum előtt. Tavaly januárban jelent meg az együttes harmadik stúdiólemeze, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyongás, a határtalannal találkozás, valamint szembenézés önmagunkkal és az elmúlással is - mindezek a sírkert varázslatos környezetében - fogalmaztak.
    

"A koncerten elhangzó zeneszámok a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szólnak. A műsorhoz felolvasással Vecsei H. Miklós színművész is csatlakozik. A koncert közben fényfestés lesz a Kossuth-mauzóleumon, a 26 méter magas emlékművön minden szám alatt külön animáció lesz látható" - írták a szervezők.
    

A Fiumei úti sírkertben a Múzeumok éjszakája valamennyi eseménye ingyenes, karszalag nem szükséges, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Részletek a Nemzeti Örökség Intézetének honlapján és Facebook-oldalán, valamint a Múzeumok éjszakája oldalán találhatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com