Múzeumok és Galériák Éjszakája Füleken

A Múzeumok és Galériák Éjszakáját rendezik meg szombaton a felvidéki Füleken, a program központi témája Egyiptom lesz - közölte az MTI-vel a szervező Füleki Vármúzeum hétfőn.Idén is késő esti vársétára és kiállításszemlére számíthatnak az érdeklődők a füleki várban és a Városi Honismereti Múzeumban - írták a közleményben. Ismertették: a rendezvény központi témája ezúttal Egyiptom lesz, amelynek titokzatossága nemcsak a szakértőket, hanem a világ minden tájáról érkező utazókat is vonzza.
   

A látogatókat Füleken három új kiállítás és több érdekesség várja, melyeknek köszönhetően lehetőségük lesz az egyiptomi történelem és kultúra egy-egy töredékének élményszerű megismerésére. Az esti program 17:30-kor kezdődik a "Szlovákiai régészek Egyiptomban" című kiállítás megnyitójával a Városi Honismereti Múzeum galériájában. A tárlat a kutatók munkáját mutatja be az afrikai országban, ahol jelenleg is zajlanak feltárások szlovákiai régészek közreműködésével. A kiállításon értékes leletek tekinthetők meg a szlovákiai múzeumok egyiptomi gyűjteményeiből.
    

A megnyitót követően Veresová Veronika, a pozsonyi Keletkutató Intézet egyiptológusa tart előadást "Élet és halál az óegyiptomi birodalom mezsgyéjén" címmel, szlovák nyelven. A helytörténet kedvelőit 19:00 és 22:00 óra között a "Füleki zománcgyár - Kakaspörkölt" című dokumentumfilm ismétlődő vetítése várja a városi múzeumban.
    

A program a füleki vár területén is folytatódik, ahol a vállalkozó szellemű gyermekeket a várba való belépés előtt óránként ismétlődő pókvadászat várja 18:45-től a légvédelmi óvóhelyen. Később, 19:00 órától két kiállítást nyitnak meg a várban. A prágai Cseh Egyiptológiai Intézet "Tutanhamon sírjának felfedezése" című kiállítása, amely az alsó vár kazamatájában kap helyet, a híres ókori egyiptomi fáraó - Howard Carter régész által 100 évvel ezelőtt felfedezett - sírkamrájának rekonstrukcióját is bemutatja majd. A tárlat megvalósítását a Turisztikai Nógrád és Polyána-hegyalja Területi Idegenforgalmi Szervezet és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatta.
    

A Bebek-bástya ötödik emeletén lesz látható a második tárlat "Egyiptom - a Nílus ajándéka" címmel, amely a világutazó Hertlík Ján magángyűjteményéből származó legszebb és legismertebb egyiptomi műtárgyak másolatait szemlélteti. A megnyitókat a kicsik és a nagyok számára egyaránt érdekes, gazdag kulturális program kíséri. A várban workshopok és interaktív foglalkozások várják a gyermekeket, a felnőtteknek szánt esti program pedig 20:00 órakor veszi kezdetét. Az est folyamán Jánosková Barbora ősi egyiptomi melódiákat szólaltat meg hárfán, a JAMADAN formáció afrikai ritmusokat dobol, a hangulatot pedig a népszerű Latin Combo Cubano együttes koncertje tetőzi majd. Ezekre a műsorokra jegyet kell váltani, míg az estét ingyenes mozi zárja az alsó várudvaron, 22:00 órától a "Fehér lovon fekete" című film vetítésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com