Nacsa Lőrinc: a lovaskultúra fejlesztésére indít pályázatot a kormány

A lovaskultúra fejlesztése, a lovas hagyományok erősítése érdekében a kormányzat meghirdeti a a Kárpát-medencei lovas program új pályázati felhívását - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videónyilatkozatában.A felhívásra erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, muravidéki és horvátországi szervezetek pályázhatnak gyermek és ifjúsági lovastáborok szervezésére, valamint gyermek és ifjúsági korosztálynak szóló lovas programok, rendezvények megvalósítására - közölte Nacsa Lőrinc.

A teljes támogatási keretösszeg 100 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető támogatás pedig 500 ezer és 3 millió forint közötti összeg lehet; a programra augusztus 4-ig lehet jelentkezni - ismertette.

A politikus hangsúlyozta, hogy a lovassport és a lovaskultúra a nemzeti kultúra fontos része, amelynek megőrzése és továbbadása kulcsfontosságú. Ezért az elmúlt évek során újraélesztették a lovassportot a Kárpát-medencében; ennek a munkának egy újabb állomása az új pályázati felhívását - jegyezte meg.

A kormány célja, hogy tovább erősítse a lovas hagyományőrzést és a lovassportot szerte a Kárpát-medencében, és minél népszerűbbé tegye azt a gyermekek és a fiatalok körében is, "hisz a magyar lovas nemzet" - mondta. A pályázati felhívás a többi között a bgazrt.hu és a külhonimagyarok.hu oldalon olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com