Nádas Alexandra alkotásaiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban

A tavalyi, 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa, Nádas Alexandra alkotásaiból nyílik Sarjak címmel kiállítás vasárnap a Tornyai-múzeumban – tájékoztatta az közgyűjtemény az MTI-t.Nádas Alexandra 2000-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, 1996 óta részt vesz kiállításokon, eddig hetvennél több egyéni, és mintegy hatszáz csoportos tárlaton mutatta be alkotásait.

A tavalyi Őszi tárlat Tornyai-plakettese egyszerre van otthon a a grafika és a festészet technikáiban, vizuális "szókincsét" hamar kialakította: a főként nőalakok, házak, növények, illetve kertek és sarjak alkotta motívumokból építi fel titokzatos, saját belső világából eredeztethető kompozícióit, amelyek szemmel nem látható folyamatokat és összefüggéseket tárnak elénk. A képelemek külön-külön is princípiumok, egymással összekapcsolva azonban védősáncként erősítik fel egymást és alapvető jelentésüket: a biztonság és az otthonosság fundamentumait - közölte a múzeum.

Mint írták, művészete klasszikusan modern, illetve korszerűen klasszikus – köszönhetően a középkort idéző aprólékos technikának és az ebből eredő míves megformálásnak. A kiállításon november 30-ig látható képeken nincs konkrét hely és idő, ugyanakkor a művészettörténeti reminiszcenciák a dimenziót és a jelentéstartományt tovább tágítják, hiszen a trecento és a flamand portréfestészet momentumait idéző portrék, a Dürer precíz természetrajzait a néző eszébe juttató növényábrázolások, vagy Chirico és Bálint Endre asszociatív képalkotásának hatása nála egy újragondolt, multikulturális szintézisben válik kerek egésszé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com