Nagy az érdeklődés a Filmalap szakmai képzési pályázat iránt

Nagy az érdeklődés a Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai képzési pályázata iránt, a 15 különböző filmes szakterületi képzésre 10 pályázat érkezett, amelyek összesen 66 képzési tervet tartalmaznak - közölte a szervezet az MTI-vel.Magyar Nemzeti FilmalapA közlemény szerint a pályázat célja, hogy lehetőség szerint minden olyan oktatási intézmény kapjon támogatást, amely a filmszakma piaci igényeit kiszolgáló, szakmailag megalapozott képzéseket indít. A kezdeményezéssel elsősorban a magyar filmiparban mutatkozó szakemberhiányt hatékonyan enyhítő programokat, és nem kizárólag egyes intézményeket igyekeznek támogatni.

A pályázatokat a filmalap 15 szakmai területről várta, köztük a legjelentősebb hiányszakmák - mint például forgatási naplóvezető, produkciós könyvelő, storyboard rajzoló - oktatását biztosító intézményektől és szervezetektől. A pályázatok elbírálásában gyakorló filmes szakemberek segítik a filmalapot, eredmény szeptember végére várható.

A filmalap ötéves működési tapasztalata, valamint filmipari szereplőkkel és oktatási intézményekkel történt egyeztetések alapján javasolta a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, amely a Filmipari Képzési Program forrása lesz. Az újítás értelmében - július 17-ét követően regisztrált - minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5 százalékával, de legfeljebb 15 millió forint mértékben köteles hozzájárulni a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez - emlékeztet a közlemény.

A szervezet szerint a magyar filmipar egyértelműen fellendülőben van, ezt támasztják alá az elmúlt évek filmes sikerei, és a pénzügyi adatok is. 2014-ben a magyar és nemzetközi produkciók gyártására hazánkban elköltött összeg meghaladta az 56 milliárd, 2015-pedig a 72 milliárd forintot.

Magyarországon a filmgyártásra fordított összeg 2010 és 2014 között elérte a bruttó hazai termék (GDP) 0,15 százalékát, ez kétszerese az európai átlagnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com