Nagy magyar siker a Monte Carlo-i TV fesztiválon

Mindkét magyar jelölés Arany Nimfa-díjat nyert, a két produkciót összesen ötször díjazták.

Cseke Eszter, S. Takács András Cseke Eszter, S. Takács András

Monacóban a Monte Carlo-i televíziós fesztivál több kategóriában is sikert hozott magyar filmeknek és készítőinek.

Deák Krisztina rendezte "Aglaja" több kategóriában is elhozta a díjat: a legjobb televíziós film, a legjobb rendező díját és Ónodi Eszter a legjobb színésznő díját kapta a rangos filmfesztiválon.

A film egy negyedik díjat is elhozott, a monacói Vörös Kereszt kitüntetését. A filmet az M-RTL Zrt. jegyzi.

A legjobb dokumentumfilm díját az MTVA produkciója, az "On the Spot" sorozatának Harcosok (Warriors) című része kapta, amely Gázát és az ottani eseményeket mutatja be. Cseke Eszter és S. Takács András sorozata már évek óta a közszolgálati magyar TV egyik méltán sikeres sorozata.

A hazai siker ellenére már a beválogatott 16 produkció kerülni is rangnak számított, hiszen a versenytársak között szerepelt a BBC Panorama, a ZDF és az Al Jazeera, a CNN és a Sky News programjai.

Ónodi Eszter Ónodi Eszter

Az "On the Spot" már büszkélkedhet két másik rangos filmes elismeréssel Karlovy Varyból és Strasbourgból. A magyar nézők az ősszel a sorozat ötödik sorozatát tekinthetik meg.

Az egész filmfesztivál egyik legnagyobb nyertese a magyar "Aglaja" címet viselő film, hiszen négy kategóriában is ennek a produkciónak ítélték a rangos nemzetközi elismerést.


Az "Aglaja" magyar, lengyel és román koprodukcióban készült filmdráma. A sikeres rendezőnő ötödik játékfilmje a cirkusz világába kalauzolja a nézőt. A magyar-román cirkuszos család Romániából menekül Ceausescu idején a nyolcvanas években. Különleges mutatvánnyal akarják meghódítani a nemzetközi cirkuszokat. Az anya hajánál fogva lóg a cirkusz kupolájában, közben égő fáklyákkal zsonglőrködik. Lánya, Aglaja minden egyes alkalommal félve, rettegve nézi, nehogy valami baleset érje édesanyját. nem sejti, hogy egy napon ő fog anyja helyébe lépni.


www. bevezetem.hu, www.deadline.com

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com