Nagyváradra és Bihardiószegre is ellátogat a debreceni virágkarnevál

Idén először Bihardiószegre is eljutnak a debreceni virágkarnevál virágjárművei, amelyek 13. alkalommal vonulnak fel a nemzeti ünnep utáni napon Nagyváradon is - írta pénteki számában a Bihari Napló napilap.Az elkövetkező napok határokon átnyúló ünnepi eseményeiről Bihar és Hajdu-Bihar megye, valamint Nagyvárad és Debrecen vezetői adtak tájékoztatást egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón.


    
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy "amikor ünnepre készülünk, virággal ajándékozzuk meg az ünnepelteket, mert a szeretet, a kedvesség és a tisztelet jelképe, többet mond ezer szónál". Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke elmondta, négy entitás állt össze a határ romániai oldalán zajló rendezvények megszervezéséhez: Nagyvárad, Debrecen, Bihar megye és Bihardiószeg - idézte Debrecen és Nagyvárad közös, kétnyelvű portálja, a Denagy.hu.
    

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere megállapította: "a kultúra az, ami bennünket leginkább összeköt, és ennek a megnyilvánulásai azok a rendezvények, amelyeket a határ két oldalán együtt tartanak". Úgy vélte: ilyen a virágkarnevál, amely 13. alkalommal látogat el Nagyváradra. Az alpolgármester ezután meghívta a nagyváradiakat a Debreceni Virágkarnevál rendezvényeire.    
    

Dacian Palladi nagyváradi városmenedzser tájékoztatása szerint a debreceni virágkarnevál öt virágkocsija vonul fel augusztus 21-én délután Nagyvárad utcáin a Szent László térig, ahol este a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel. A két megyeszékhely kocsija Debrecen és Nagyvárad színházait, a két megye virágkompozíciója pedig az érmelléki borkultúrát és a magyar népi hagyományokat jeleníti meg.
    

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az augusztus 20-i ünnep az államalapításhoz és a Mária-kultuszhoz is kapcsolódik, az utóbbi összekötő kapocs a magyarok és a románok közt. Bihardiószegen augusztus 22-én délután vonulnak fel a virágkocsik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com