Nárciszünnep Kaposváron

A művészet és a természet találkozásának élményét kínálja a látogatóknak a kaposvári Nárciszünnep, amelyet szombaton rendeznek a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban, valamint annak parkjában.

Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense az esemény keddi programismertető sajtótájékoztatóján elmondta: a harmadik alkalommal meghirdetett egynapos fesztivál a város amolyan turisztikai szezonnyitója, ahol a parkban nyíló sok ezer nárcisz látványán túl lehetőség van piknikezésre, kézműves foglalkozásokon való részvételre, zenehallgatásra, művészetekkel való ismerkedésre.

Narcisz

Kitért arra, hogy a Róma-hegyi ház és a hozzá kapcsolódó egyholdas terület Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművész alkotóhelye, művészetének témája volt, így nem csoda, hogy népszerűvé vált a kaposváriak és a városba érkezők körében egyaránt.

Közölte, hogy a Nárciszünnepre önállóan, vagy a Kossuth térről induló kisvonattal érkező vendégeket játszóház, tárlatvezetések, koncertek, ügyességi játékok várják, az érdeklődők megkóstolhatják az erre az alkalomra készült, a somogyi megyeszékhely és Rippl-Rónai ihlette különleges süteményeket.

Lechner Judit múzeumpedagógus hozzátette, minden korosztálynak kínálnak programokat. A látogatók kipróbálhatják a gólyalábat, a nemezelést, a bőrművességet, majd közösen óriási festményt és puzzle-t készíthetnek. Előadást hallhatnak a nárciszok kultúrtörténetéről, Rippl-Rónai korának kaposvári városképi változásairól és egyebek mellett a hamarosan nyíló Szennyes ingem, szennyes gatyám című, mosásról szóló kiállításról is.

Rippl-Rónai József (1861-1927) haláláig a Róma-hegyi villában élt. A pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott, és volt egy szamara is, amelynek néhány évvel ezelőtt a kaposvári sétálóutcán is emléket állítottak.

Az 1868-ban épült emlékház és a park 2012-ben megújult, rekonstrukciójára pályázati forrásból 240 millió forintot költött a Somogy megyei és a kaposvári önkormányzat.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com