Négy bemutatót tervez a Thália Színház az új évadban (2. rész)

Felújítás után októberben nyitja kapuit a Thália Színház, amely négy bemutatót tervez a jövő évadban. Az első premier a Legyen férfi, monsieur Pignon! című francia vígjáték lesz október 13-án.Schell Judit, a színház új művészeti vezetője a Thália Színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idei a változások évada lesz, az új szezon a felújítást követően a tervek szerint október 4-én indul a Thália Színházban A hőstenor című darabbal.

    
A felújítás alkalmával a színházban megújul a hűtés-fűtés rendszer, a lámpapark és a hangosítás.

Schell Judit elmondta: a Mikroszínpadból, ahol a munkálatok még folynak, egy új, 160 főt befogadó játszóhely jön létre Thália Télikert néven. A megújuló helyszínen az első bemutatót májusban tartják, Tarnóczi Jakab rendezésében Gerhart Hauptmann Rose Bernd című darabját tűzik műsorra.
    

Tájékoztatása szerint a társulat új tagja Mórocz Adrienn. Távozik a társulattól Fodor Annamária és Csányi Sándor, a színházban játszott szerepeiket azonban megtartják. A művészeti vezető a 2018/19-es évad bemutatóit ismertetve elmondta: az első premiert október 13-án tartják, Legyen férfi, monsieur Pignon! címmel egy francia vígjátékot tűznek műsorra. A darab, amelynek próbái már folynak, Francis Veber Addig jár a korsó a kútra. című filmjének a szerző által készített színpadi adaptációja.
    

A Daniel Auteuil és Gérard Depardieu főszereplésével bemutatott francia film színpadi változata Hamvai Kornél fordításában látható. Mint elhangzott, a mű tükröt tart elénk az állandó megfelelési kényszerről, a tájékozatlanságunkból eredő sztereotípiákról. A mű az egymásra figyelés fontosságáról szól. A darabban Pindroch Csaba, Szervét Tibor, Szabó Győző, Gubás Gabi, Vida Péter, Nagy Viktor és Tóth Eszter játszik, rendezője Paczolay Béla.
    

December 15-én mutatják be Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatát Kelemen József rendezésében, aki három sikeres előadást rendezett már a Thália Színház nagyszínpadán. A Feydeau-darabban Szervét Tibor, Gubás Gabi, Pindroch Csaba, Mózes András, Nagy Viktor, Szabó Erika, Vida Péter, Tamási Zoltán, Mórocz Adrienn, Bán Bálint, Hunyadkürti István, Tóth Eszter és Domokos László látható.
    

Schell Judit elmondta: a harmadik nagyszínpadi premier 2019. március 30-án Joe Orton komédiája, A kulcslyukon át című darab lesz. A művet Fehér Balázs Benő állítja színpadra. Az előadásban Schell Judit, Friedenthal Zoltán, Mórocz Adrienn, Tamási Zoltán, Vida Péter és Bán Bálint játszik. A művészeti vezető elmondta, hogy a Thália Színház szervezésében jelenleg is zajlik a Vidéki Színházak Fesztiválja. Az idei rendezvény a Pesti Magyar Színház épületében valósul meg szeptember 3. és 9. között. Kiemelte: 2019 áprilisában ismét megrendezik a Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com