Négy bemutatóval várja a közönséget jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok

Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, Verdi Traviatájával, valamint két musicallel, a Mamma mia!-val és a Chicagóval várja a közönséget következő évadában a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok - jelentette be Barnák László főigazgató pénteken.A színész, rendező a következő évadról tartott online sajtótájékoztatón elmondta, július 1-jén mutatják be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló, Szabadság, szerelem című táncjátékát. A magyar néptánc és népzene hagyományait felvonultató kortárs táncszínjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezi.
    

Július 8-án visszatér Szegedre a fesztivál történetének legnagyobb musicalsikere, a Mamma mia!, melyet első ízben 2014-ben játszottak a Dóm téren. A nemzetközi hírű Macerata Operafesztivállal együttműködésben állítják színpadra a világ operarepertoárjának egyik legsikeresebb művét, Giuseppe Verdi Traviatáját július 29-én és 30-án. A Tükrök Traviatájaként ismertté vált, különleges látványvilágú előadás olasz és magyar művészek közreműködésével kínál majd egyedülálló élményt a közönségnek.
    

Az évadot a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabja, a Chicago zárja. A fesztiválon először szereplő darab premierjét augusztus 12-én tartják. Barnák László úgy fogalmazott, hogy a mű sikerét zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitásának is köszönheti: kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogy az igazság helyét átveszi a média által manipulált látszat, a megérdemelt hírnévét pedig a mesterségesen felépített "celeblét", a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com