Négy komédiát és egy családi musicalt állít színpadra a következő évadban a Pannon Várszínház

Négy komédiát és egy családi musicalt állít színpadra a veszprémi Pannon Várszínház a 2024/2025-ös évadban - jelentette be Vándorfi László, a színház igazgatója a bakonyi vármegyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón.Az igazgató közölte, az évadot Hrutka Róbert, Kovács Dominik és Kovács Viktor: Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musicaljével indítják, amelyet elsőként a Pannon Várszínházban láthat a közönség. Szintén Veszprémben állítják színpadra elsőként Peter Quilter: Bestseller című komédiájának háromszereplős változatát, Örkény István halálának 45. évfordulója alkalmából pedig a szerző Kulcskeresők című komédiáját mutatják be.
    

Márton László: Jászai Mari feltámasztása című komédiájának középpontjában egy színjátszó szakkört vezető tanárnő áll, aki a darab során egyre inkább azonosul Jászai Marival, különösen Médeia-alakításával. Az évad pedig Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című komédiájával zárul majd. Az öt előadás közül hárommal - a Bestsellerrel, a Pablo és Picasso, avagy az állatok karneváljával és a Kulcskeresőkkel - már az idei év első felében előbemutatóként megismerkedhet a közönség - ismertette Vándorfi László.
    

Halmay Gábor, a veszprémi önkormányzat közjóléti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Pannon Várszínház a tavalyi évben az élen járt a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program lehetőségeinek megragadásában. Jelezte: az önkormányzat a lehetőségeihez képest a jövőben is támogatja a magánfenntartású színházat.
    

Greksza Kincső, a színház marketingmenedzsere arról tájékoztatott, hogy a Pannon Várszínház által rendezett Tavaszi Fesztiválon kilenc előadást játszanak, köztük a Valahol Európában, az A szív hídjai, illetve a Boeing, Boeing - leszállás Párizsban című darabok utoljára lesznek láthatók Veszprémben. A kínálatot színesíti a Bestseller előbemutatója, és a Veres 1 Színház Tombol az erény című vendégelőadása is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com