Négy koncertet kínál tavasszal a fertődi Esterházy-kastély

Négy koncertet tartanak április 18. és június 27. között a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában a tavaszi koncertsorozat keretében - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Fertődön.Rácz Márton, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.

zenei vezetője elmondta, hogy április 18-án Joseph Haydn kevésbé ismert öccsének, Michael Haydnnek három művét mutatja be a Capella Savaria Kalló Zsolt hegedűművésszel közösen.

    
Rácz Márton Michael Haydn munkásságáról azt mondta, hogy egyházzenei területen nagyobb hírneve volt, mint testvérének, emellett bátyja is többre becsülte munkásságát a sajátjánál. Május 16-án Hőskor újrahangolva címmel a Magyar Jazz Quintet ad koncertet Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész vezetésével, az esten a hatvanas évek amerikai dzsessz dallamai csendülnek fel.
    

Június 5-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult Kamarazenekar ad koncertet Joseph Haydn műveiből, a koncertsorozat záró előadását pedig június 27-én tartják, amikor szintén Haydn műveit szólaltja meg Tóth-Vajna Zsombor csembaló és orgonaművész a Harmonia Caelestis zenekar szólistáival közösen.
    

Rácz Márton kitért arra is, hogy a tavaszi koncertsorozat a nyári sorozattal folytatódik, amikor Haydn művei mellett Mozart és Beethoven szerzeményei is felcsendülnek. Ősszel ismét megrendezik a vonósnégyes fesztivált öt koncerttel, emellett az Eszterháza Meet Jazz sorozatot is, ahol a Balázs Elemér Group és Micheller Myrtill is fellép majd. A zenei programok mellett egyéb kulturális rendezvényeknek is helyet ad a kastély - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com