Negyedszázados a Csillagszeműek táncegyüttes (2. rész)

Idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a Timár Böske és Timár Sándor által alapított Csillagszeműek táncegyüttes.Az 1993-ban ötven fővel induló, jelenleg 1000 főt számláló Magyar Örökség, Prima Primissima és Európa Tánc-díjas társulat a 2018-as jubileumi évadot táncelőadásokkal, könyvmegjelenéssel és filmbemutatóval ünnepli - hangzott el a rendezvénysorozat táncbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján Budapesten.

    
Timár Böske alapító, művésztanár köszöntőjében elmondta: az elmúlt 25 évben családok ezrei tartották és tartják ma is fontosnak, hogy gyermekeik a Timár Sándor nevével fémjelzett módszerrel, komplex zenei és táncos nevelésben részesüljenek, és a nemzeti kultúra már kicsi koruktól beépüljön mindennapjaikba.
    

A Magyar Örökség-díjas táncművész kitért arra, hogy a Csillagszeműek társulatában a 3 évestől a felnőtt profi táncosig minden korosztály megtalálható és táncpedagógusaik jelenleg 20 budapesti, vidéki és külföldi helyszínen oktatnak. "A Csillagszeműek egy hatalmas család, hiszen a gyerekek icipici korban kerülnek hozzánk és mi az életük mindennapi részévé válunk" - hangsúlyozta.
    

A jubileumi évadot, amely 10 műsorból áll, az alapító tagokból álló Timár Együttes műsora nyitja meg január 29-én a MOM Kulturális Központban. Az ünnepi év záró estje pedig június 12-én lesz Budapesten az Erkel Színházban, több mint ezer táncos közreműködésével. Az évforduló alkalmából a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar koreográfus, táncpedagógus életművét feldolgozó kötet jelenik meg a Püski Kiadó gondozásában. Emellett vasárnap tűzi műsorára az M5 csatorna Tari János rendezésében A táncanyanyelv mestere című portréfilmet Timár Sándorról.
    

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas magyar zongoraművész az ünnepségen Kodály Zoltán módszeréhez hasonlította a Timár-módszert, amely - mint mondta - azt képezi le néptáncban, amelyet a Kodály-módszer a zenében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com