Negyedszer rendeznek nemzetközi portugieserszemlét és borkóstolót Pécsett

Nemzetközi szemlét és borkóstolót tartanak a portugieser népszerűsítésére április 1-jén és 2-án Pécsett. A borversenyre a pincészetek március 20-ig nevezhetik boraikat.wineA pécsi önkormányzat támogatásával negyedik alkalommal sorra kerülő, Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésen a portugieser, régi nevén kékoportó, Közép-Európa egyik kikerülhetetlen fajtája kerül reflektorfénybe - tájékoztatta az MTI-t Győrffy Zoltán főszervező.

Mint kiemelte, a portugieserre leginkább csak friss borként tekintenek, holott a fajta sokkal többre is képes: megállja a helyét frissen, de acéltartályban vagy akár új tölgyfahordóban érlelve, kései szüretként vagy házasítási alapborként is. Közlése szerint várhatóan tizenkét ország képviselteti magát az idei bírálóbizottságban, Közép-Európa országai mellett Portugáliától és Dél-Koreából is érkeznek a zsűribe.

Kosárka József borakadémikus pedig második alkalommal tölti be a bírálóbizottság elnöki szerepét. A borversenyre a pincészetek március 20-ig nevezhetik boraikat négy kategóriában. Külön versenyeznek a friss, 2015-ös portugieserek, a régebbi évjáratú borok, valamint a legalább negyedrészben portugiesert tartalmazó házasítások.

Az idei évtől külön kategóriát kapnak a portugieserből készült fehérborok, rozéborok és pezsgők - emelte ki Győrffy Zoltán. A főszervező szerint a 2013-ban nemzetközivé bővített portugieserszemle évről-évre szépen fejlődik, tavaly már nyolc országból csaknem 70 bor érkezett a megmérettetésre. A közönségkóstoló is egyre népszerűbb, arra 2015-ben már mintegy háromszázan váltottak jegyet - idézte fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com