Négynapos lesz idén a Hollókői Húsvéti Fesztivál

Folklórprogramokkal, palóc gasztronómiával, népszokások felelevenítésével és az elmaradhatatlan locsolkodással várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál; az idén négynapos rendezvényen koncerteket, családi és gyermekprogramokat is szerveznek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban - tájékoztatta az MTI-t a szervező Hollókő Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. hétfőn.A közlemény szerint nagypénteken, április 18-án ingyenesek lesznek a programok.

Lesz kirakodóvásár a Petőfi úton, tojásfestés több helyszínen, láthatók lesznek archív képek, és régi hollókői filmeket vetítenek a Látogatóházban, ahol felelevenítik a hollókői böjti szokásokat is.

Nagyszombaton gasztronómiai és hagyományőrző programokat tartanak az Ófalu udvaraiban kereplőzéssel, a népi élet bemutatásával. Táncokat tanít a Nógrád Táncegyüttes, karikázót és népviseletes életképet mutat be a Hollókői Néptáncegyüttes, és lehet szilvásgombócot főzni a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel.

Vasárnap 9:30-kor kezdődik a húsvéti szentmise, amelyet a feltámadási körmenet követ. A templomnál és az alsó kútnál is locsolkodással várják a vendégeket, nótával és tánccal szórakoztat a Nógrád Táncegyüttes, a Fonó Néptáncegyüttes és a FOLT zenekar, a Guzsalyas Viselettárban Bukovics János palóc mesemondó meséit hallgathatják meg az érdeklődők.

Vasárnap és hétfőn a Pajtaárok színpadon is szerveznek programokat. Vasárnap a 11 órakor kezdődő megnyitó után a Hollókő Táncegyüttes és a hollókői citerások húsvéti műsora következik, fellép a Fonó Néptáncegyüttes és a Nógrád Táncegyüttes. Népzenei koncertet ad a Dűvő, 15 órakor kezdődik a Kerekes Band és Petrás Mária nagykoncertje. Este locsoló táncház lesz a Dr. Román András Látogatóházban a Dűvő zenekarral és a Nógrád Táncegyüttessel.

Hétfőn a húsvéti szentmise után a "nagy húsvéti locsolkodásra" várják a látogatókat az Ófaluba, ahol folytatódnak a táncos, zenés programok. A nagyszínpadon a Fonó Néptáncegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes és a Dűvő fellépése után 15 órakor kezdődik a Ritmusa zenekar nagykoncertje.

A szervezők közlése szerint a rendezvény hétéves kor alatt, valamint mozgás-, hallás- és látássérült igazolvány bemutatásával ingyenes, kísérőjük pedig kedvezményes jeggyel látogathatja a fesztivált.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható szombattól hétfőig. A belépőjegy tartalmazza a település összes programjának és egyes látnivalóinak belépődíját is, így azzal felkereshető a Játszóház, az Oskola, a Postamúzeum, a Falumúzeum, a Guzsalyas Viselettár, a Kézműves Nyomdaműhely, a Babamúzeum és a vár is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com