Negyvenedik évadát kezdi a Győri Balett

Negyvenedik évadát kezdi a Győri Balett társulata idén, az új szezonban két bemutatót tartanak, és további hat darab marad műsoron - közölte a társulat igazgatója csütörtökön az évadnyitó társulati ülésen Győrben.Kiss János elmondta, hogy november 10-én mutatják be a spanyol Ángel Rodrigez koreografálásában a Sötét csönd című darabot, amely az első világháborúnak állít emléket. A darab egy európai faluban játszódik és azt dolgozza fel, hogy mi történik a lakókkal, amikor a férfiak elmennek a háborúba, a nők és a gyermekek pedig egyedül maradnak.

   
Február 16-án, az Új Nemzeti Táncszínház épületének avatóján mutatják be Velekei László koreográfiájával a Passage című darabot, amely Beethoven hetedik szimfóniájára készül. A premier után Győrben is játsszák majd a produkciót. Műsoron marad a Rómeó és Júlia, a Bolero, a Romance, A skarlát betű, az Antigoné, és új szereplőkkel játsszák ismét a Forgószél című gyermekdarabot, amelyet hat éve mutattak be.
    

A társulat idén is fellép több magyarországi városban és külföldön is, egyebek mellett Marokkóban, Torinóban és Szicíliában a Szicíliai Filharmonikusokkal. Kiss János kitért arra is, hogy az új évadban is megrendezik a Magyar Táncfesztivált, amelynek idén több mint tízezer látogatója volt. Mindezek mellett szeptember 8-án egy nagyszabású bemutatót tartanak a győri Széchenyi téren, ahol a táncot, a zenét és az előadóművészetet népszerűsítik a Győri Filharmonikus Zenekarral és a Győri Nemzeti Színházzal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com