Negyvenezer látogatót várnak a szervezők

A jegyelővételi adatok alapján negyvenezres látogatószámmal, vagyis naponta tízezer fesztiválozóval számolnak a szerdán kezdődő Fezen (Fehérvári Zenei Napok) szervezői.

Kovács Antal főszervező a programot felvezető keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy minden idők leglátogatottabb Fezenje lehet az idei jubileumi, 20. rendezvény.

Megjegyezte, hogy a korábbiaknál jóval több diák vásárolt jegyet vagy bérletet a fesztiválra.

fezen-jegyek-berletek-fellepok-2016

A kapunyitás szerdán 10 órakor lesz - mondta Kovács Antal, hozzátéve, hogy mintegy negyven vendéglátó egység lesz a helyszínen, de borutca és civil utca is színesíti a gasztro- és programkínálatot.

Mészáros Attila alpolgármester az augusztusi, székesfehérvári kulturális programok kiváló nyitányaként jellemezte a Fezent, amely lehetőséget biztosít a bemutatkozásra fehérvári fiatal, tehetséges zenekaroknak, de akár befutottaknak is, mint a Blahalouisiana.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint idén az egykori MÁV-pályán létrehozott amerikaifutball-pálya és a mellette lévő füves futballpálya ad helyet a kempingnek, miközben a két nagyszínpad (egy rock- és egy popszínpad) a kemping korábbi helyére került. Emellett egy nagysátorban, illetve a Fezen Klub két termében is várják a zenekedvelőket.

Az idei fesztivál fellépői között lesz a Faithless, Yngwie J. Malmsteen, az Infected Mushroom, a Milky Chance, Maxi Jazz, a The E-Type Boyz, a Dio Disciples, a Within Temptation, a DevilDriver, a Finntroll, a Powerwolf, Dub Fx, a Nouvelle Vague, a Guano Apes, a Subways, valamint a 69 Eyes. A mintegy száz hazai zenekar között ott lesz a Tankcsapda, a Lord, a P. Box, a Road, az Omen és a Depresszió.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com