Negyvennégy év után először bukkant fel ismeretlen Rembrandt-festmény

Negyvennégy év után először bukkant fel ismeretlen Rembrandt-festmény, Jan Six amszterdami műkereskedő, történész a németalföldi mester műveként azonosította a londoni Christie's aukciósház árverésén 18 hónapja vásárolt portrét - adta hírül kedden az NRC holland napilap.A "Rembrandt iskolájából" származó festményt, amelyet alkotója nem látott el sem kézjegyével, sem dátummal, Jan Six vette meg a londoni aukción 137 ezer fontért (49,47 millió forintért). A Fiatal férfi portréja című alkotás a műkereskedő szerint egy kettős portré részét képezheti.

    
A 94,5-szer 73,5 centiméteres festményt egy brit család adta el, amelynek hat nemzedéken át volt tulajdonában a mű. Six, aki az amszterdami Rijksmuseum szakértőivel dolgozott együtt a festmény eredetének megállapításában, azzal érvel, hogy az alapréteg, a festék, az ecsetkezelés és a kompozíció módja mind Rembrandtra mutat. Megállapításaival egyetértett 15 művészettörténész és restaurátor, csakúgy mint a világ legnevesebb Rembrandt szakértője, Ernst van de Wetering.
  

A festményt szerdától mutatják be egy hónapon keresztül az amszterdami Hermitage-ban. Jan Six azt tervezi, hogy eladja a művet. A festmény azonosításáról szóló, Rembrandt's Portrait of a Young Gentleman című új könyvében a műkereskedő arról ír, hogy a festmény sokban közös Martennel, Rembrandt Marten és Oopjen című kettős festményének férfi tagjával. Az esküvői portrékat három éve vette meg a Rotschild családtól a Louvre és a Rijksmuseum közösen 160 millió euróért.
   

Six érvelése szerint Rembrandtnak egyetlen tanítványa sem volt képes ilyen kiváló minőségű portré elkészítésére. A dátumot a fiatal férfi francia csipkegallérja alapján azonosították, a férfiak körében ez 1633 és 1635 között volt divat. Ernst van de Wetering, aki a könyv előszavát írta, annak a véleményének adott hangot, hogy az újonnan felfedezett műalkotás "Rembrandt egyik legmesteribb portréja".
    

A kép azonosításával 342-re nőtt Rembrandt ismert műveinek a száma. Utoljára 1974-ben fedeztek fel ismeretlen Rembrandt-művet, az Eunuch megkeresztelése című festményt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com