Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeumban

Két évszázad német nyelvterületen készült rajzait és metszeteit mutatja be a Szépművészeti Múzeum Dürer kora című kiállítása, amely Albrecht Dürer számos metszete és rajza mellett id. Lucas Cranach, Albrecht Altdorfer, Hans Baldung Grien, valamint a németországi gótika, reneszánsz és manierizmus számos más mesterének alkotásait is felvonultatja.A Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében a napokban megnyílt kamaratárlat középpontjában természetesen Albrecht Dürer réz- és fametszetei állnak. A válogatás azonban bővebb kitekintést nyújt, hiszen az 1410-es évektől 1600-ig nyújt betekintést a múzeum Grafikai Gyűjteményének gazdag német anyagába, összesen 54 munkán keresztül - mondta el az MTI-nek a kiállítás kurátora.

    
Bodnár Szilvia felidézte: a kollekció német rajzait bemutató tárlat több mint fél évszázada volt legutóbb látható a Szépművészetiben; a mostani kiállítás apropóját az adja, hogy 10 évnyi kutatómunka eredményeként elkészült és nyáron megjelenik ennek az anyagnak a szakkatalógusa.

A kiállítás hat szekcióban mutatja be a korszakot, ezek időrendi, tematikai és technikai szempontokat is vizsgálnak. A látogató a gyűjtemény több ritkán látható darabjával is találkozhat, ilyenek például azok a 15. századi gótikus rajzok, melyek közül világszerte nagyon kevés maradt fenn.
    

Bodnár Szilvia elmondása szerint a Dürertől látható tíz réz- és fametszet, valamint két rajz a nagy reneszánsz mester pályájának mindegyik korszakát felvillantja. Két lap - köztük a híres Apokalipszis négy lovasa - látható az ifjúkori főműként számon tartott Apokalipszis-sorozatból, az Ádám és Éva című metszettel pedig Dürer az ideális férfi és női alakok arányaira vonatkozó kutatásait összegezte.
    

Az érett korszak főműve a három "mester rézmetszetként" ismert lap: A lovag, a halál és az ördög, a Szent Jeromos a dolgozószobában, valamint a művészettörténet talán legismertebb metszete, a rendkívül szerteágazó szimbólumrendszerrel megformált Melencolia I, melyről már könyvtárnyi szakirodalom született - jegyezte meg a kurátor.
    

Mint hozzátette, magas színvonalú üvegablaktervek, mintalapok mutatják be a Dürer műhelyében folyó alkotómunkát is. Elsősorban az úgynevezett Dunai iskolába sorolt festők - Albrecht Altdorfer, Wolfgang Huber - rajzain keresztül idézi fel az önálló tájábrázolás kezdeteit a kiállítás, amelynek következő egységei technikai és funkcionális szempontból is feltárják a korszak rajzművészetét.
    

Plasztikus hatásukkal látványosak Cranach, Altdorfer és társaik sötét alapozású lapokra készített chiaroscuro rajzai, míg az előkészítő rajzok az alkotómunka titkaiba nyújtanak betekintést. A krakkói Boldogasszony templom hatalmas főoltárának készítőjeként ismert Veit Stoss szobrásztól például mindössze öt rajz maradt fenn, ebből kettő a kiállításban látható, míg Augustin Hirs(ch)vogeltől egy teljes, 53 lapból álló, vadászati tematikájú üvegablakterv-sorozatot őriz a Szépművészeti Múzeum, ezek közül szintén kettőt bemutatva.
    

Az október 18-ig nyitva tartó tárlatot a II. Rudolf német-római császár prágai udvarában működött német művészek 1600 körül készült kompozícióinak válogatása zárja le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com