Nemzetközi dizájnkiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában

Negyven ország meghatározó dizájnereit mutatja be az a kiállítás, amely vasárnaptól három hétig látható a Budapest Projekt Galériában a Design Hét Budapest keretében.A 40x40 című tárlaton szereplő negyven kiállítót mind a 2017-es olasz A' Design Award & Competition nyertesei közül választották ki - mondta el az MTI-nek Tóth Fruzsina, hozzátéve, hogy az egyik legjelentősebb nemzetközi dizájndíjat, amellyel minden évben a világ legkiemelkedőbb tervezőit ismerik el, áprilisban osztották ki Olaszországban. Az elismerést idén több mint ezer nyertes vehette át több mint száz különböző kategóriában, mint például a belsőépítészet, a bútortervezés, a csomagolás, a textiltervezés, a webdizájn vagy a játéktervezés.

    
A kurátor a díj különlegességének nevezte, hogy a kiíró anyagi elismerés helyett nagy ismertséget biztosít, így segítve elő a formatervezők karrierjét. Hozzátette: a számtalan kategória előnye, hogy a kevéssé ismert tervezők is bemutatkozhatnak a nemzetközi színtéren: a kézműves olaszországi textiltervezőket ugyanúgy díjazzák, mint az óriási tervezőcégeket.
    

Ebből a gazdag és sokszínű palettából látható válogatás a galériában, ahol a rövid leírások, fotók, tervek mellett különböző tárgyakat: csomagolásokat, textileket, egészségügyi berendezést, bútorokat és játékokat is láthat a közönség - mondta Tóth Fruzsina. Kiemelte, hogy a több mint negyven projektet bemutató anyagban nagy teret kapnak a magyar díjazottak munkái, akik évről évre egyre több elismerést hoznak el Olaszországból.


A hazai formatervezők között a kicsiktől a nagyokig mindenki képviselteti magát. Így például szerepelnek a Co&Co Designcommunication, az IgenDesign, a Maform, a Stroo Design, Fignár Levente, Túri Tamás és Orbán Emese munkái is. A nemzetközi színtér képviselői között említette a kurátor a japán Monogotot, a textileket tervező svéd Ingrid Kulper Designt, a bútortervező japán Szakasita Kazunagát és a mexikói Hexagón Designt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com