Nemzetközi Emmy-díj: zajlik a budapesti elődöntő

Egymás után immár a harmadik alkalommal ad otthont Budapest csütörtökön a televíziós műsorok legrangosabb szemléjeként működő Nemzetközi Emmy-díj (International Emmy Awards) egyik elődöntőjének."A Nemzetközi Emmy-díjat a Nemzetközi Televíziós Akadémia alapította, 1973 óta minden évben odaítélik az amerikai televíziós produkciókat díjazó Emmy-díj mintájára Amerikán kívüli, illetve az Egyesült Államokban bemutatott nem angol nyelvű alkotások számára. Az idei, 46.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

kiírás húsz televíziós kategóriában zajlik a dokumentumfilmektől a komédián át a gyerekműsorokig és a hírekig" - mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója az MTI-nek.

    
Az esemény házigazdájaként tevékenykedő szakember kiemelte: a televíziós Oscar-díjnak is nevezett Nemzetközi Emmy-díjat minden évben novemberben osztják ki New Yorkban. A zsűrizés három fordulóban zajlik, Budapest a középső fordulók egyikének ad otthont sorrendben harmadik alkalommal. Házigazda az az ország lehet, amely részt vesz a Nemzetközi Televíziós Akadémiában; utóbbinak tagja Medveczky Balázs.
   

Az igazgató beszámolt arról, hogy a vetítések csütörtökön reggel óta zajlanak az MTVA Kunigunda útján található székházában és egészen estig tartanak, ezt követi a nemzetközi zsűri pontozása. Utóbbi alapján dől el, mely produkciókat jelölik idén a Nemzetközi Emmy-díjra. Nathaniel Brendel, a Nemzetközi Televíziós Akadémia zsűriigazgatója az MTI-nek azt mondta, a csütörtöki budapesti második körben mintegy húsz produkciót, összességében hatórányi anyagot néz meg a zsűri és három kategóriát zsűriznek.
    

"Mindig abban bízunk, hogy valóban a legjobb műsorok vesznek részt a versenyben, de nem az akadémia állítja össze a listát, erről a producerek és a műsorsugárzók döntenek. A díj elnyerése nem jár pénzjuttatással, a győztes egy szobrocskát kap, a dicsőséget élvezheti, a díjazott előtt pedig nyilván számos ajtó fog kinyílni a továbbiakban, több országba juthatnak el ezek az alkotások" - szögezte le a zsűriigazgató.
    

Medveczky Balázs kitért arra, hogy magyar televíziós produkciók is rendszeresen neveznek több kategóriában, de egyelőre nem nyilvános, idén hány ilyen versenyez. A pontos kategóriákról is utóbb lehet tudomást szerezni és a befolyásolások elkerülése miatt az sem publikus, kik a zsűritagok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com