Nemzetközi hallgatói alkotásokkal készül az Art Marketre a Képzőművészeti Egyetem

Idén a római, a drezdai, a rigai és a budapesti képzőművészeti egyetemek hallgatóinak az EU4Art projekt keretében készült munkáit mutatja be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) az Art Market Budapest elnevezésű kortárs képzőművészeti vásáron október 6. és 9. között, a Bálnában.A képzőművészeti hallgatók számára az Art Market nemcsak a művészi bemutatkozás platformja, de lehetőség az alkotások értékesítésére is, hiszen a gyűjtők, látogatók festőművész, szobrász, grafikus és intermédia szakos hallgatók alkotásaival gyarapíthatják kollekciójukat.

A Képzőművészeti Egyetem standján a közönség mindezeken túl képet kaphat az EU4Art szövetségben résztvevő négy képzőművészeti egyetem profiljáról, művészetoktatásuk irányairól egyaránt - olvasható az egyetem MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Az EU4Art projekttel a Képzőművészeti Egyetem az Európai Unió Európai Egyetemek programjához kapcsolódik. Ebben jelenleg a Drezdai Képzőművészeti Akadémia (Hochschule für Bildende Künste), a Római Képzőművészeti Akadémia (Accademia di Belle Arti di Roma), a Lettországi Művészeti Akadémia (Latvijas Makslas Akademija) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem vesz részt.


A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatóknak, hogy az uniós tagállamokban folytatott tanulmányok kombinálásával gazdagítsák tudásukat, kapcsolataikat és diplomát szerezhessenek. Az EU4ART keretében az egyetem hallgatói és oktatói különböző, szerteágazó projektekben működnek együtt, többek között kiállításokat, workshopokat, előadásokat és alkotótáborokat szerveznek Budapesten, Tihanyban, Rómában, Sienában, Drezdában és Rigában.
    

Az Art Marketen megjelenő EU4Art válogatásban a tradicionális képzőművészeti műfajok mellett helyet kapnak az új médiumok is. Az alkotásokban nyomon követhető, hogy a hallgatók hogyan élték meg és dolgozták fel az elmúlt időszak globális és egyéni traumáit, kríziseit. Az Art Marketre eddig öt kontinens több mint 40 országból érkeztek a kiállítók, a látogatószám pedig évente harmincezer fő körül mozog. Az Art Market MKE kiállítás kurátora Uszkay Tekla, művészettörténész, a stand dizájnját Szabó Andrea, tervezőgrafikus készítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com