Nemzetközi makettkiállítást és -versenyt rendeznek Mosonmagyaróváron

Az előnevezések alapján minden eddiginél több, összesen 42 országból érkeznek résztvevők a mosonmagyaróvári nemzetközi makettkiállításra és -versenyre, amelyet a nemrég elkészült UFM Arénában és a szomszédos Kossuth Lajos Gimnáziumban rendeznek április 22-én és 23-án.Egresi András, a rendezvényt szervező Mosonmagyaróvári Makettező Klub elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 21. alkalommal megrendezendő eseményre Európa valamennyi országából, valamint Katarból Szingapúrból, Dél-Koreából, Kanadából, Brazíliából és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek kiállítók és versenyzők.

A résztvevők tíz - köztük harci jármű, repülő, hajó, polgári jármű és történelmi figura - szekcióban, összesen 64 kategóriában versenyezhetnek. Idén 396 érmet osztanak ki, 98 bronzot, 117 ezüstöt és 181 aranyat. A kiállításon előadásokat is tartanak, amelyeken a szekciók nevesebb képviselői beszélnek a legújabb technikákról.


Egresi András kiemelte, hogy a nevezések és a látogatószám alapján a mosonmagyaróvári rendezvény Európa harmadik legnagyobb makettkiállítása és -versenye az Egyesült Királyság és Hollandia után. A kiállítás mellett gyerekjátékok, gasztro udvar, kirakodóvásár, old timer és harcászati bemutató is várja a látogatókat.


Tavaly összesen 1668 makettet neveztek be, amely csaknem százzal haladta meg a 2015-ös nevezési adatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com