Nemzetközi pályázaton keresik a MOME következő rektorát

A hazai felsőoktatásban újszerűnek számító módon, nyílt nemzetközi pályázaton keresi következő rektorát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) - közölte az intézmény az MTI-vel."Az intézmény fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány úgy döntött, hogy a következő rektor kiválasztására új, a hazai felsőoktatásban eddig ismeretlen gyakorlatot vezet be. A legfontosabb újdonság, hogy a most meghirdetett pályázat nemzetközi, azaz a határokon innen és túl is keresik az egyetem számára legalkalmasabb vezetőt" - írták a MOME közleményében.
    

"Nemzeti intézmény vagyunk, ám a művészetek és a design nemzetközi nyelv. Mi azzal tehetjük a legtöbbet Magyarországért, ha olyan egyetemet építünk, ahonnan a hallgatóink a legnagyobb eséllyel és a legmagasabb arányban érnek el világraszóló sikereket. Ehhez az elérhető legjobb rektorra van szükségünk, érkezzen itthonról, a régióból vagy bárhonnan a világból" - idézik a közleményben a pályázat kiírása kapcsán Böszörményi-Nagy Gergelyt, a MOME alapítványi elnökét.
    

Mint írták, a pályázatban a szakmai előélet mellett kiemelt hangsúllyal szerepelnek a vezetői képességekkel kapcsolatos elvárások is. Ilyen például a dinamikus és jövőorientált gondolkodás, a munkatársak mindennapi támogatásának képessége, a kiváló nyelvismeret és az egyetem javára fordítható, magas szintű nemzetközi kapcsolatrendszer. A MOME fenntartója több mint másfél évet szán az új rektor kiválasztására és felkészítésére.
    

A nyílt nemzetközi pályázat előkészítésében Fülöp József jelenlegi rektor, a MOME szenátusa és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nemzetközi tanácsadó testülete is részt vett - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com