Nemzetközi sztárok és hazai sikercsapatok lépnek föl a SZIN-en

Nemzetközi sztárok és hazai sikercsapatok lépnek föl a nyári fesztiválszezon egyik záróeseményén, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.A közlemény szerint a legnagyobb múltú magyarországi ifjúsági fesztivál vendége lesz napjaink egyik legsikeresebb R'n'B előadója, Jason Derulo. Érkezik a Tisza-partra a Rudimental is. A brit drum'n'bass formáció - John Newman közreműködésével - a Feel the Love című slágerrel robbant be és azóta olyan énekesekkel készített felvételeket, mint Ella Eyre, Emeli Sandé, Jess Glynne vagy Macklemore. Ezúttal dj-formációjukkal lépnek majd fel Szegeden.

   
Az utcáról került a rivaldafénybe a világhírű utcai előadóművész, DubFX, aki már a legnagyobb fesztiválokat is megjárta. A loop és effect pedálok nagymestere saját beatbox, baseline és ének/rap hangját egymásra pakolva kápráztatja el közönségét. A Russkaja már "házi zenekarként" tér vissza a SZIN-re, több lehengerlő bulit köszönhetnek a fesztiválozók a zenekarnak, nem csoda, ha a közönség ilyen sűrűn visszatapsolja őket. A SZIN kívánságlistáján évről-évre az élbolyban szerepelnek.
    

A hazai fellépők közül pedig érkezik majd Ákos, Majka és Curtis, a Halott Pénz, a Kowalsky meg a Vega, a Honeybeast, a Follow The Flow, a Wellhello, Horváth Tamás, a Lóci játszik, ByeAlex és a Slepp, Manuel, a Margaret Island, The Biebers és a BSW. A Szegedi Ifjúsági Napok korábban már bejelentett néhány nevet, így már biztos, hogy fellép augusztusban John Newman, a 30Y, a Magna Cum Laude vagy a Bagossy Brothers Company.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com