Nemzetközi utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban

Hét országból érkező produkciókat láthat a közönség az idei Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválon, amelyet július 10. és 12. között rendeznek meg Nyírbátorban.Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi FesztiválDózsa György fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: argentin, cseh, lengyel, román, skót, szlovák és természetesen magyar komédiások, bábművészek és zenészek lépnek fel a nyírségi kisvárosban, ahol három napon át, délutántól éjszakába nyúlóan, nyolc helyszínen rendezik az előadásokat.

A fesztivál július 10-én a hagyományos, látványos utcai felvonulással kezdődik, és a karnevál után tartják majd az ünnepélyes megnyitót a Papok rétjén lévő nagyszínpadon.

Az első napon egy ősbemutatót is láthat a közönség: a Picaro Társulat a Sárkánytivornya II. című darabbal lép fel.

A nagyszínpadon koncertet ad a világhírű paszabi romazenekar, a Parno Graszt, amelynek tagjai ma is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen és környékén élnek, és ott gyűjtik a cigányzene ősi motívumait. A zenekar éjjel a kocsmasátorban is fellép, egy igazi mulatozásra várja a fesztivál látogatóit.

Ugyancsak az első nap programjában szerepel két argentínai művész: Muruya girl show-ja és Freak látványos cirkuszi produkciója. Július 11-én gólyalábas focival indul a program a fesztiváltéren. Utána éjfélig folyamatosan zajlanak az előadások, fellép a többi között a Szabad Színház, az Aranygyapjú Társulat, a Langaléta Garabonciások, a Kuckó Művésztanya és az Aradi Kamaraszínház művészgárdája.

A népzenei színpadon pedig három koncertet rendeznek a Sugalló és a Tönköly Zenekar, illetve a Jag Virág Hagyományőrző Együttes fellépésével. A zárónapon, július 12-én színházi és cirkuszi játékokkal, bábelőadásokkal, táncműsorokkal, valamint nép-, illetve kocsmazenei koncertekkel várják a közönséget.

A fellépők között lesz a Mikropódium, a Közért Színházi Társulás, a Barboncás Társulat, az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Lopótök Színtársulat, a Forte Társulat, továbbá a lengyel Teatr Akt Társulat is. Dózsa György kiemelte: az utolsó napon fényjátékkal záruló Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválra - a korábbi évek nézőszámaihoz hasonlóan - idén is mintegy tízezer látogatót várnak Nyírbátorba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com