Népi iparművészeti vásár és ajándékkészítő műhely is lesz a Hagyományok Háza adventi programjában

Népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek és élőszavas mesemondás is várja a családokat december 12. és 14.

között a Hagyományok Háza Ünnepváró Forgatag című rendezvényén.
A több mint egy évtizede működő programsorozat kezdetben a Hagyományok Háza oktatói által kínált vásárként indult szűk körben meghirdetett kézműves foglalkozások kíséretében, mára azonban háromnapos rendezvénnyé nőtte ki magát - idézi fel az intézmény közleménye.

Idén a látogatók a vásárban egyedi, kézzel készített ajándéktárgyakat, díszeket, textíliákat, népi használati tárgyakat és ékszereket vásárolhatnak, a több száz hagyományos és kortárs néprajzi tematikájú kiadvány és könyv mellett.

A kreatív műhelyekben saját karácsonyi ajándékot készíthetnek az érdeklődők. Idén kiemelt cél, hogy minél többféle természetes anyaggal és technikával kísérletezhessenek a látogatók, ezért a klasszikusnak számító mézeskalács-készítés és -díszítés, valamint a népszerű csuhéangyal mellett ezúttal bútorfestéssel, bőrrel, nemezzel, vesszővel is dolgozhatnak az érdeklődők. A kisgyerekeket mesemondással, bábelőadásokkal, Fabatka játszóházzal és interaktív foglalkozásokkal, a felnőtteket karácsonyi koncerttel és énektanítással várják.

A program egyik kiemelt eseménye a Magyar Állami Népi Együttes Adventi muzsika című karácsonyváró koncertje, valamint a Luca napi koncert lesz a Barozda együttes előadásában, de fellép még Navratil Andrea és a Kobzos zenekar, a Székelyföldi Énekiskola Csíkszeredából és a török eredetű nomád karakalpak népcsoport hivatásos zenészekből álló produkcióját is meghallgathatja a közönség.

A minden évben meghirdetett karácsonyi rajzpályázatra beérkező több száz alkotásból tárlatot is rendez a Hagyományok Háza, amelyet a három nap alatt meg lehet tekinteni a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum állandó kiállítása mellett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com