Népszerű színészek a szegedi Háry Jánosban

Király Leventét, Bodrogi Gyulát, Gálvölgyi Jánost és Szabó Győzőt is láthatja a közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus első két napján a Szegedi Szabadtéri Játékokon – tájékoztatta Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.

szegedi-szabadteri-jatekok-2014A nagyotmondó obsitos történetéből született, a magyar népdalra építő operát először 1938-ban mutatták be a Dóm téren, legutoljára pedig tizenhat évvel ezelőtt tűzték műsorra Szegeden. A darabot Béres Attila állítja színre. A fiatal magyar rendezőgeneráció kiemelkedő képviselője 2009-ben a Cigányszerelem, majd néhány évre rá a Valahol Európában rendezőjeként aratott sikert a fesztiválon.

A nagyotmondó obsitos szerepét Homonnay Zsolt, apját, az öreg Háry-t a nemzet színésze, a szegedi színházi élet kiemelkedő és igen kedvelt képviselője, Király Levente alakítja, aki legutóbb 2007-ben lépett színpadra a Dóm téri csillagtető alatt. A tavaly a Leányvásár Lucy-jeként színpadra lépő Bordás Barbara Örzsét, Háry mátkáját játssza.

Újra láthatja a szabadtéri közönsége Bodrogi Gyulát: a nemzet színésze Ferenc császár szerepében lép színpadra. Feleségét Sáfár Mónika alakítja majd. Gálvölgyi János is visszatér Szegedre, ő Ebelasztin báró alakját ölti magára. Soha nem állt még a Dóm téri színpadon Szabó Győző, aki most Burkus silbak szerepében mutatkozik be.

Mária Lujzát Bucsi Annamária játssza, császári kocsisként Bede Fazekas Csabát, Krucifix generális szerepében pedig Vasvári Csabát üdvözölheti majd a közönség.

Az előadás díszletét Cziegler Balázs, a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezi. A karmester és zenei vezető Silló István lesz. A koreográfiát Juronics Tamás álmodja meg, és társulata, a Szegedi Kortárs Balett is közreműködik a produkcióban. Ezen kívül a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szeged Táncegyüttes gyermekcsoportja, valamint a Szegedi Nemzeti Színház ének- és tánckara is fellép az előadásban.

A Szabadtéri közönsége már megszokhatta, hogy a fesztivál produkcióival a progresszivitásra törekszik, az alkotók a klasszikus értékek korszerű színpadi megjelenítését és a nemzeti hagyomány újraértelmezését tartják fontosnak a darabok színpadra állításakor. Az augusztusi bemutató e koncepció alapján készül, és kiemeli majd a darab abszurdba hajló humorát is.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com