Néptáncgála lesz Gyulán a hétvégén

Tizenkét néptánccsoport és zenekar lép fel az immár 24. alkalommal megrendezendő Minden magyarok nemzetközi néptánc fesztiválja elnevezésű rendezvényen augusztus 16-a és 19-e között Gyulán - számoltak be a szervezők az esemény sajtótájékoztatóján hétfőn Gyulán.Kovács Ágnes főszervező elmondta, hogy a hazai és külföldi hagyományőrző csoportok a vár előtti Várkertben, a Tószínpadon, illetve Gyula belvárosában, így a Harruckern, illetve a Kossuth téren is bemutatkoznak. Az idei rendezvény egyik kiemelkedő pontja lesz a közreműködők felvonulása augusztus 17-én 18 órától.

    
Patyi Zoltán, a rendezvény szakmai vezetője elmondta, hogy 19-én a Tószínpadon gálaműsort tartanak, amelyen a fesztivál magyar csoportjai egyszerre lépnek fel, így az érdeklődők akár hatvan férfi táncos produkciójában csodálhatják meg a "szilaj legényest". A fesztiválon a magyar táncosok és zenészek mellett hat külföldi együttes szórakozatja a gyulaiakat, illetve a fürdőváros vendégeit: Észtországból, Csehországból, Erdélyből, Törökországból, Indiából, valamint Mexikóból is érkeznek előadók Gyulára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com